Hírek

2005.04.09. 00:00

Régóta várják az egérutat

Lázin M. A.

– A Jászberényi és a Cinkotai út összekötése elemi érdeke a rákoskeresztúriaknak – véli Kiss Lajos, a XVII. kerületi önkormányzat alpolgármestere. A városatya érdeklődésünkre hozzátette, a két, túlterhelt szakasz egyesítésének gondolata a rendszerváltás környékén vetődött fel először.

A testület három esztendeje döntött arról, elkészítteti az új közlekedési folyósó szabályozási terveit. Akkor kétféle elképzelés merült fel. Az egyik változat szerint a kerülő a Vidor utca meghosszíbbításán át érné el a Cinkotai utat. A másik elképzelésben a Liget-sor fejlesztése szerepel. Kiss Lajos szerint az előbbi esélyesebb, hiszen ennek magvalósítása esetén nincs szükség egy újabb, balesetveszélyes vasúti átjáróra. Az alpolgármester kérdésünkre elmondta, az építkezésre kiszemelt terület jelenleg magántulajdonban van.

Két év múlva használható

Egyes becslések szerint a forgalom hatvan százaléka terheli feleslegesen a Pesti utat. A kerülő kiépítése két-három száz millió forintba kerülne. Ha minden jól megy, és a szabályozási terveket elfogadják, két év múlva már használhatjuk az új szakaszt. További jó hír, hogy a kerület egy másik, kétszer két sávos utat is tervez, amely Rákosliget felé kanyarodna el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!