2012.03.16. 08:23
A Gina a legnépszerűbb, hatása kiszámíthatatlan
A felvilágosítást már nem elég tizenéves korban elkezdeni.
– Úgy gondoljuk, fontos a hiteles és reális információk közreadása, az együttműködés mindazokkal a szervezetekkel, amelyek a kábítószer-problémában érintettek. Az a tapasztalatunk, hogy a kábítószerekről nagyon sok tévhit terjedt el a köztudatban. A felnőttek, a szülők meglehetősen tájékozatlanok, hiszen nem szereztek ismereteket a kábítószerrel kapcsolatban. Természetesen célcsoport a veszélyeztetettek köre is, akik főleg fiatalkorúak, fiatal felnőttek – fogalmazott az osztályvezető, aki szerint a felvilágosítás legkönnyebben és leginkább kivitelezhető, ha szervezett formában történik. Leginkább az iskola, az oktatási intézmények alkalmasak erre, amelyekben bűnmegelőzési foglalkozásokat tartanak.
[caption id="" align="alignleft" width="350"] A Gina az italban nem érzékelhető, csakis lenyelés után, a szervezetben fejti ki kegyetlen hatását. KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ. FOTÓ: ÖTVÖS IMRE
[/caption]
A statisztikai adatok felemásak. A számok nem jelentik azt, hogy ha az egyik évben kevesebb, másik évben több büntetőeljárás indult, akkor ez értékelhető csökkenést, vagy növekedést mutat a kábítószer-bűnözésben.
Kérdésünkre Kocsis Irén Mária elmondta: az internet hihetetlen módon segíti a drogok terjesztését. Már tavaly elkezdődött, hogy a jelenleg kábítószernek minősülő anyagok mellett még annak nem minősülő, de ugyanazt, vagy még erőteljesebb hatást kiváltó anyagokat, szereket használnak azok, akik „kábítószerezni szeretnének”, illetve azt a különleges állapotot szeretnék elérni, amit hajdanán a kábítószerrel lehetett elérni.
Vége a klasszikus drogok korának
A klasszikus kábítószerek, marihuána, anfetamin, metanfetamin származékok, mint a speed, az ecstasy voltak a legnépszerűbbek Heves megyében korábban. Megjelentek azonban más szerek, amik még nem minősülnek kábítószernek. Ezekről beszélnek dizájner drogokként, amelyek nagyon-nagyon veszélyesek, könnyen hozzáférhetőek, lényegesen olcsóbbak, mint a klasszikus szerek. Az egyik legnépszerűbb a Gina, ami egy legális festékoldó. Amikor még az üvegben van, akkor egy vegyület és nem kábítószer, elfogyasztva a szervezetben alakul át kábítószerré, GHB-vá és kiszámíthatatlan, milyen hatásfokkal fog átalakulni.
– Ezekből az anyagokból mindenféle megtalálható a környezetünkben – közölte az alezredes asszony. – A leghétköznapibb dolgokat kell elképzelni, amiknek a rendeltetésellenes, vagy visszaélésszerű használata pótolja a kábítószer-fogyasztást. Igazából nincs szükség dílerekre (terjesztőkre) sem. Az interneten meg lehet rendelni ezeket. Éppen ezért igen erőteljesen változtatnunk kell a stratégiánkon. A miénken is, a felnőttekén és a többi résztvevőén is. A megelőzésben idáig sem volt elég, de most meg még inkább nem az, hogy tizenakárhány éves korban elkezdünk megelőzni. A megelőzés a születéstől kell, hogy kezdődjön, vagy talán már a fogantatás pillanatában.
Az osztályvezető szerint a hatékony megelőzés érdekében fontos ismerni a gyerekeinket, a baráti körüket, lényeges, hogy jó kapcsolatban legyünk vele, megbízzunk egymásban. De a legfőbb: rendelkezzen a fiatal annyi tudással és információval, hogy felelőtlenül nem fogyaszt olyan szereket, amelyről nem tudja, hogy mi az.