2013.04.14. 07:36
A betegek semmit sem vesznek majd észre a változásból
Gazdasági társaságból ismét költségvetési intézmény lett az egri kórház. Ezzel a neve is kicsit megváltozott: Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet lesz ezentúl.
Fotó:
Nem volt túl hosszú időnk az átalakulás levezénylésére, hiszen március közepén született meg a döntés, fogadták el a törvényt. Emberfeletti munkát végeztek az elmúlt hetekben az igazgatóság osztályain dolgozó pénzügyesek, HR-munkatársak, és a jogi osztály dolgozói, hogy minden gördülékeny legyen. Nyugodtan mondhatom: zökkentőmentes az átállás, bár vannak még feladatok. Mivel a gazdasági társaság március utolsó napjáig működött, így a közel 1400 dolgozó fizetését nem április elején, hanem még március végén kifizettük. Feszített tempóban, de rendben lezajlott az átadás-átvétel is.
Fűtő László elmondta, jelenleg informálják a dolgozókat, és hamarosan nyilatkozattételre kérik őket. El kell dönteniük, hogy közalkalmazottként kívánnak-e a kórházban tovább dolgozni. Amennyiben a válaszuk nemleges, úgy a munkaviszonyuk végkielégítés kifizetése nélkül megszűnik. Amennyiben elfogadják a megváltozott státuszt, vagy nem nyilatkoznak, akkor május elsejétől közalkalmazottként folytathatják munkájukat. Gazdasági társaságként a Munka Törvénykönyve volt az irányadó munkavállalásuknál, ezentúl a közalkalmazottak jogállásról szóló szabályozás vonatkozik rájuk.
A 2013. évi XXV. törvény alapján azt az időszakot, amelyet az elmúlt időszakban – vagyis azóta, hogy 2008-ban a kórház gazdasági társasággá alakult – a kórházban dolgoztak, elismerik nekik közszolgálatban töltött időként. Figyelembe veszik majd a jubileumi jutalmak számításánál. Ez mindenképpen pozitív hozadéka a változásnak.
– A gyógyításban dolgozók az elmúlt öt évet leszámítva, korábban is közalkalmazottak voltak. Számukra fontos ez a státusz, és az, hogy ne veszítsék el ledolgozott éveiket – tette hozzá Fűtő doktor. – Úgy gondolom, hogy sokan üdvözlik majd ezt a döntést. A munkaügyi kérdésekről még ezekben a napokban egyeztetünk, készülnek a közalkalmazotti kinevezések, szerződések, hogy a dolgozók időben megkaphassák azokat. Két hetük lesz döntést hozni.
– A szemléletmódunkban jelent váltást, hogy ismét költségvetési intézmény lettünk – hangsúlyozta Durda Ágnes gazdasági igazgató. – Eddig vállalkozói szemlélettel dolgoztunk, ezentúl költségvetési szemlélet lesz az irányadó. Limitálva lesznek ezentúl a vállalkozói tevékenységeink és mértékük. Kizárólag nyereséges vállalkozói tevékenységet folytathatunk, nem vállalkozhatunk az OEP-finanszírozás terhére, és 5 százaléknál nem lehet nagyobb arányú az ilyen irányú tevékenység. A Magyar Államkincstár munkatársai sokat segítenek nekünk a napi ügyek gördülékenyebbé tételében. Napi kapcsolatban vagyunk velük. Az apparátusnak nem volt túl sok ideje felkészülni, nagy adminisztrációs teher van most rajtuk, de megbirkóznak a feladattal.
A betegek semmit sem vesznek majd észre
Az elfogadott szabály szerint a kórházakat működtető gazdasági társaságok – összesen 28 hazai egészségügyi intézmény – április 1-jével megszűntek. A várakozások szerint mindez a betegellátás folyamatát semmilyen módon nem változtatja meg, ugyanazokat a tevékenységi köröket, ugyanazokat a feladatokat fogják ellátni. A kórház dolgozói április 14-ig veszik át új szerződésüket, két hetük lesz, hogy nyilatkozzanak: vállalják-e a munkát ebben az új formátumú szervezetben vagy sem. A dolgozók közalkalmazotti jogviszonya május elsejétől él, első fizetésüket újra közalkalmazottként június elején vehetik majd kézhez.