Az olimpiai bronzéremből duplázó Fojt Sárának Ostoroson teljes a boldogságfaktor

– Az olimpiai eskütétel során a – hivatalos szöveg tartalmán túl – megfogadott-e valamit?
– Extra fogadalomra nem emlékszem, az biztos, csak az járt a fejemben, hogy innentől nem lehet olyan nap, hogy ne fókuszálnék teljesen az olimpiára – válaszolta Fojt Sára. – Addig is száz százalékosan így tettem, ám ez adott egy kicsi pluszt, hogy mindenben Párizsra koncentráljak. 
– Érezte magán a megfelelési kényszert? 
– Ez nagyon érdekes, és nem tudom pontosan jól megfogalmazni, de nem szoktam nagyon érezni, mert annyira szeretek versenyezni. A kajakozás és a versenyzés iránti szenvedély és elkötelezettség nem hagyja előtérbe helyezi ezt a fajta elvárást
– Ki kell-e, ki lehet-e zárni a külvilágot, értve ezalatt leginkább a közösségi médiát a verseny előtti napokból, órákból.
– A verseny előtti napokból nekem nem szükséges, viszont a verseny napján nem válaszoltam üzenetre, nem írtam senkinek, nem nyitottam meg Instagramot, Facebookot. Akkor már száz százalékig csak a futamomat gondoltam át, és arra összpontosítottam. Változó, de szerintem embertípustól függ, hogy ki kell-e zárni mindezt, jómagam csak a verseny napján érzem szükségesnek.

– Ha azt mondom, Vaires-sur-Marne, akkor először mi jut az eszébe?
– A két csodálatos bronzérem helyszíne. Nagyon-nagyon jó érzés volt ott versenyezni. Nem mondom, hogy olyan a pálya, mint a szegedi, de fantasztikus volt óriási közönség előtt versenyezni életem első olimpiáján. Csak örömmel tudok visszagondolni arra a pályára.
¬ A Maty-ér miben más?
– Versenyzői szempontból jobban kiépített, viszont ott még nem versenyeztem ekkora közönség előtt, és szerintem kajakverseny sem volt még ekkora nézősereg előtt, mint Párizsban. Ezzel együtt nehéz különbséget tenni.
– Szülei párizsi ottléte milyen lelki pluszt adott?
– Nekem nagyon fontos, hogy a szüleim kint legyenek a versenyeimen. Kiskorom óta azt szoktam meg, hogy ott vannak, és kértem őket, hogy ez így ne törlődjön el, mindig próbáljanak meg ott lenni. Verseny előtt nem szoktam velük találkozni, meg beszélni sem, de a tudat, hogy ott vannak és támogatnak a lelátóról, az rendkívül sokat jelent, és hogy utána, ha bármi van, tudok hozzájuk menni.
– A család hány százalékban részes a medálokból, meg lehet ezt így fogalmazni?
– Nem igazán tudom szavakba önteni Az érzem, hogy mindenki hozzátett ehhez, minden ember. Persze a családom még jobban, úgyhogy teljes mértékben igazából az övéknek is gondolom ezeket az érmeket, és nagyon hálás vagyok nekik minden támogatásért.

– Már tudatosult önben, hogy mit ért el?
– Erre azt tudom mondani, hogy nem. A verseny után azt nyilatkoztam, hogy amikor az érem a nyakamban lesz, akkor valószínűleg, jobban elhiszem majd. Az érem a nyakamban van, a kezemben van, már lassan lehet több mint két hete, ám még nem érzem azt, hogy száz százalékig tudatosult volna bennem az érzet. Eddig nem akadt olyan pihenőnapom, amikor át tudtam volna gondolni mindent, hiszen rengeteg program van, úgyhogy az a válaszom, hogy még nem teljesen tudatosult bennem, hogy mit értem el.
– Lehet-e különbséget tenni bronz és bronz között érzelmileg?
– Huuú, ez megint nehéz! Mindkettő más, de mindkettő ugyanúgy nagyon-nagyon közel áll a szívemhez. A négyes azért fantasztikus, mert mi egy csapat vagyunk, együtt készülünk két éve, és nagyon jó, hogy a csapattársaimmal nyerhettük. Igen, nyerhettük ezt a bronzot. A páros meg azért felejthetetlen élmény, mert holtversennyel nem sokszor végződik kajak-kenu verseny. Olimpián meg ez még inkább különleges, azért is, mert a németekkel közösen és az ezüstérmes magyar egységgel együtt örültünk. Mindennél többet ért az a pillanat.

– Kit hívott fel először a négyesben szerzett érem után?
– Először anyukámmal beszéltem, hogy látták-e, meg hogy láttam őket az éremátadáson, hogy ott integettek a lelátóról, és elmondtam neki, hogy egyelőre nem is tudom felfogni, hogy mennyi üzenet érkezett a telefonomra, szinte felrobbant. Jóval később a futam után már rengeteg program várt ránk, emiatt az éremátadó után is eltelt vagy három óra, miután a kezembe tudtam fogni a telefonomat.
– Mikor sírt utoljára?
– Úgy emlékszem, hogy a páros eredményhirdetése előtt minden kavargott bennem, és ott sírtam. Arra most nem emlékszem már, hogy amikor a dobogón álltunk és hallgattuk az új-zélandiak himnuszát, megkönnyeztem-e, de van esély rá.
– Hogy áll az olimpia utáni népszerűség kezelésével?
– Nagyon furcsa érzés azt elfogadni, befogadni, hogy mindenki, de mindenki örül nekünk. Igen, hogy nekünk örülnek, mert én is néztem nagyon kiskorom óta a sportversenyeket, és borzasztóan örültem, ha egy sportoló jól szerepelt, akár érmes, akár csak nagyon jó helyezést ért el. És ezt most furcsa érzés kapni azt a szeretetet, amit én is mondjuk adtam vagy gondoltam mások iránt. Még nehéz azt is elfogadni, hogy ennyi ember a szurkolónkká vált, meg örül nekünk. Egyelőre jó érzés. Kérdés, hogy hosszú távon ezt miként tudom kezelni, de igyekszem jól.

– A 2024-es év már bizonyosan aranyfejezet az életében. Teljes a boldogságfaktor?
– Teljes mértékben igen. Az év elején még nem volt biztos a párizsi olimpiai indulásom, de százszázalékig azon voltam, hogy indulhassak, és amikor már kijutottam, akkor meg azon, hogy nagyon örülnék, ha tudnék egy érmet szerezni, és így, hogy két medál lett és kétszeres Európa-bajnoknak is mondhatom magam ebben az évben, így eddig száz százalékig csak jól tudok visszagondolni 2024-re.
– Hány kockásfülű nyulat kapott Párizs óta?
– Eddig egyet, ez a legnagyobb kockásfülű nyulam, és mamáéktól kaptam, és két bronzérmet is készítettek a nyakába, úgyhogy nagyon örülök neki, és a többi kockás fülű nyulam közé kerül a polcra.
– Az olimpiáról történt hazatérést követően ült már hajóban?
– Még nem, és most még nem is vágyom rá, még mindig az olimpia flow-jában vagyok. Ezt szeretném újra meg újra átélni. Most hosszabb pihenőnk jön, és valószínű így október közepe-vége felé kezdek el újra edzeni. Remélem, akkor még jó idő lesz, és vízre tudok szállni, hajóba tudok ülni.
– Ha azt mondom, Ostoros...
– Ostorosról rengeteg minden jut eszembe, leginkább perszet az, hogy nagyon szeretek itt lenni, a nagyszüleimnél. Szép és jó hely, Budapest után, ha ide hazajövünk mamáékhoz, akkor teljes a nyugalom, itt tudjuk a legjobban kipihenni magunkat, mondjuk akár a diófa árnyékában. Magánéleti céljaim között is szerepel olyan, amit Ostoroson szeretnék megvalósítani.

– Kinek lehet leginkább hálás, hogy idáig jutott?
– A családomnak és az edzőimnek mindenféleképpen, és azoknak az embereknek, akik úgymond szorosabban körülvettek. Igazából az egész életem során is akár tereltek, vagy csak egy-két jó szót mondtak, vagy akár rosszat. Azt érzem, hogy mindenki kellett ehhez a sikerhez, hogy 20 évesen az első olimpiámról két bronzéremmel térhessen haza.
– Mi hajtja legjobban belülről?
– Remek kérdés, azonban nehéz választ adni, mert nem teljesen tudom megfogalmazni a választ. Talán azt mondanám, hogy a sport, ezzel együtt a kajak-kenu iránt érzett szeretetem ad óriási pluszt mindenben.
– Katonasportolóként számíthat-e arra, hogy az olimpiai szereplésnek köszönhetően tizedesből előléptetik.
– Örülnék neki, viszont tudom, milyen nehéz magasabb rendfokozatot adni, mert ez nemcsak az elöljáróinktól függ, hanem a törvényektől, meg elég sok minden befolyásolja. Majd meglátjuk, mi lesz.
– Megvan már, hogy mire fordítja a szereplésért járó, több mint 60 milliós pénzjutalmat?
– Őszintén megvallva, sokáig azt sem tudtam, mennyi pénzt nyertem és nem is gondolkoztam rajta. Sosem ezért versenyzek, mert nekem fontosabb a tárgyi jutalom, mármint érem, meg az élmények.

– A pihenés víz mellett lesz, vagy inkább távol a vizes közegtől?
– Szeretnék elmenni egy vízparti nyaralásra. Feszített a tempó, és sportolóként olimpiai ciklusokban éljük az életünk. Emiatt az előző években nem nagyon jutottam el hosszabb, teljes kikapcsolódós nyaralásra, ezért most vágyom a vízpart melletti nyaralásra. A Balatonnál már el tudtam tölteni négy napot a családommal, ez nagyon jól esett.
– Mi lehet a realitás a 2028-as olimpiára vonatkozóan?
– Mindig előrébb szeretnék lépni, ez a célom az érmeket és az eredményeket tekintve is. Azt mondtam pár éve, hogy szeretném megtartani a felnőtt keretben a helyemet. Szerencsére ez sikerült. Innentől is az lesz a célom, hogy tartsam a helyem és fejlődjek tovább. Nagyon nehéz a magyar mezőny, de aki átélt egy ilyen olimpiai hangulatot, és szerzett olimpián érmet, ebből mindig még többet akar. Vagyis természetesen nekem is az a célom, hogy Los Angelesben is ott legyek, és, ha összejön, szeretnék a dobogó még magasabb fokára felállni.