nagy fogás

2021.01.20. 12:52

Őrizetbe vettek hét bankárt Hongkongban egy pénzmosási ügyben

A keddi akció során a rendőrök az egyik előállított otthonában 7,8 millió hongkongi dollár (296 millió forint) összegű készpénzt is lefoglaltak.

Őrizetbe vettek hét bankárt Hongkongban, akik a gyanú szerint szerepet játszottak egy mintegy 6,3 milliárd hongkongi dollárt (239 milliárd forint) érintő pénzmosási ügyben – adta hírül szerdán internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

A hét ember – akik között aktív és korábbi bankárok is vannak, – a rendőrség szerint egy nemzetközi pénzmosó bűnbandával állhatnak kapcsolatban, mely az elmúlt négy év során helyi bankszámlákon keresztül mozgatott pénzeket.

A keddi akció során a rendőrök az egyik előállított otthonában 7,8 millió hongkongi dollár (296 millió forint) összegű készpénzt is lefoglaltak.

A hongkongi rendőrség 2017-ben indított nyomozást a szindikátus ellen, miután egy svájci vállalat londoni irodája rászedés áldozataként 2 millió dollárt utalt hongkongi bankszámlákra. A nyomozás során kiderítették, hogy a bűnbanda 16 embert – belga és kínai állampolgárokat – küldött Hongkongba, hogy két banknak összesen 14 vállalati bankfiókot nyissanak hamis okmányokkal.

Az őrizetbe vett bankárok a rendőrség szerint a banki folyamatokkal és az ügyfél-átvilágítási eljárásokkal kapcsolatos ismereteikkel segítették a bűnszervezetet abban, hogy a bankszámlákat pénzmosásra használhassák. A hét előállított, akik mind ügyfélszolgálati menedzserként dolgoztak, a gyanú szerint több ezer hongkongi dollárt kaptak a segítségükért cserébe.

Hongkong eddigi legnagyobb összegű – 13,1 milliárd hongkongi dollárt (497 milliárd forint) érintő – pénzmosási ügyére 2012-ben derült fény, amikor egy 22 éves, a kínai szárazföldről származó férfit vettek őrizetbe a helyi hatóságok. A férfit 2013 januárjában tíz és fél év börtönbüntetésre ítélték.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában