Hat kategóriában

2024.08.05. 12:35

Idén is lehet pályázni az Érték vagy! díjra

Az elismeréssel azokat a munkáltatókat és civil szervezeteket ismerik el, amelyek nagyban hozzájárulnak a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásához – jelentette be a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón, írja az MTI.

MW

Csizi Péter, a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára az Érték vagy! díjról tartott budapesti sajtótájékoztatón 2024. augusztus 5-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Csizi Péter elmondta, a pályázatokat hat kategóriában hirdették meg, a dokumentumokat szeptember 6-ig várják.

Elmondta,

a kormánynak kiemelt célja, hogy Magyarországon mindenki lehetőségeihez képest munkát vállaljon, és munkabéréből tartsa el magát és családját.

Nincs ez másképp a fogyatékossággal élők esetében sem – folytatta –, az elmúlt években évről évre folyamatosan nő a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása. Míg 2010-ben mindössze a fogyatékossággal élők 18 százaléka talált munkát a munkaerőpiacon, ez az arány mára 40 százalékra nőtt.

Mint mondta, az ő foglalkoztatásuk azonban nem csak kormányzati program, hiszen a társadalom számára is előnyös, hogy a fogyatékossággal élők munkát tudjanak vállalni. Ez épp úgy célja a nagyvállalatoknak, mint a kis- és középvállalkozásoknak (kkv) vagy éppen az érintetteknek és családjuknak – tette hozzá.

Az Érték vagy! díjra minden olyan szervezet, cég, magánszemély vagy civilszervezet pályázhat, aki úgy érzi, tett az elmúlt egy-másfél évben annak érdekében, hogy a megváltozott munkaképességű emberek munkát tudjanak kapni – emelte ki.

Csizi Péter bizakodásának adott hangot a pályázattal kapcsolatban, mint mondta: az elmúlt két alkalommal a díjazottak között éppúgy volt multinacionális nagyvállalat, állami cég, civilszervezet vagy kkv, de megváltozott munkaképességű munkavállalók is, akik a mindennapok során segítik sorstársaikat.

A pályázatokat az [email protected] címre várják szeptember 6-áig.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában