Öt százaléka kiskorú

2024.09.13. 17:16

Csaknem 15 ezren szeretnének nemet váltani Németországban

Sokkal többen akarnak hivatalosan nemet változtatni, mint amennyit a kormány várt az önrendelkezési törvény elfogadásakor – írta a Welt. A jelentkezők körülbelül öt százaléka kiskorú, ami azt jelenti, hogy csaknem ezer kisfiú vagy kislány változtatná meg az életét úgy, hogy inkább a született nemétől eltérő nemhez tartozna.

MW

Illusztráció

Forrás: AFP

Fotó: Babak Bordbar

Körülbelül 15 ezer ember szeretné hivatalosan megváltoztatni a nemét Németországban – írta a Welt.

Az önrendelkezési törvény elfogadása után láthatóan lényegesen többen akarnak változtatni a nemükön, mint amennyit a kormány várt. Augusztus végéig Németországban mintegy 15 ezren regisztráltak ilyen változást, amint azt a Spiegel közölte.

A törvénytervezetben a szövetségi kormány mintegy 4000 esetre számított évente.

Az önrendelkezési törvény 2024. november 1-jén lép hatályba, de az érintettek augusztus 1-től regisztrálhatnak az anyakönyvi hivatalokban. Ezután három hónapos várakozási idő következik, amíg a nemi bejegyzés ténylegesen módosítható.

Az adatok kiértékeléséhez véletlenszerűen kiválasztott településektől kértek adatokat ezekről a bejegyzésekről.

A mintát úgy alakították ki, hogy Kelet- és Nyugat-Németország vidéki közösségei, kisvárosai és nagyvárosai is szerepeljenek benne. Az eredményeket úgy súlyozták, hogy azok megfeleljenek a németországi népességeloszlásnak.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában