Az Angolkisasszonyok apácái is segítették az Eger fotótörténetét kutató művészt

Joó János, az érseki rajziskola tanára terjedelmes cikket írt 1842-ben a „szombat, septemb, 3kán” Pesten kiadott Jelenkor című lapban. Ennek egyik bekezdésében így szólt Egerről: „E’ czikkelyem terjedtsége miatt ezennel egyéb városi ujságainkról hallgatok azon egyet kivéve: hogy Daguerre felséges találmánya városunkba is eljutott. Arigoni Gáspár olaszszületésü órás olly tökélyre vivé illyszerü fényképeit, hogy – elmondhatom – Marastont haladja. Egy arczképet bár 4-5 személyt ábrázolót 5 pftért készit, mi elég csekély ár.”

– Ezt a cikket nem sokkal azután kaptam egy fővárosi kutatótól, hogy 2017-ben megjelent az egykori városbeli fényképészek és műtermek történetét bemutató könyvem. Ez az információ azért érdekes, mert ugyan már az 1850-es években itthon is készítettek dagerrotípiát, de azok nem kapcsolódtak Egerhez – mondta Demeter Pál.

Az ismert fotóművész – egyben a Heves Megyei Fotóklub vezetője – évekkel ezelőtt levél- és könyvtárakban, szakarchívumokban, magángyűjteményekben kezdte el kutatni a megyeszékhely fotótörténeti emlékeit. Egy ízben még az Angolkisasszonyok Szerzetesrend budapesti központi intézetébe is elvetődött, ahol a készséges apácák három nagy doboz olyan képpel fogadták, amelyek az egri zárda életét, illetve a várost örökítették meg.

A kitartó búvárkodás során fellelt dokumentumokat az „Egri fényírók és fényirdák – az egri fényképezés kezdetei 1854-1914” című kötetben adta közre. Ebben a hőskorról szólva egyebek között még az szerepelt, hogy az „Egri Posta” című újság 1862-ben arról írt, hogy „állandó fényképészünk” lesz: Kovács Ferencz festő ekkor nyitotta meg fényképészeti műtermét.

– A Jelenkor cikkében jelzett korábbi dátum azonban más megvilágításba helyzete a történetet – újságolta a téma kutatója, aki időközben újabb és újabb adatokkal és képekkel gazdagodott. Kiderült például, hogy itt él a városban az 1860 és 1930 között legfoglalkoztatottabb fényképész, Kiss József dédunokája. A mind az anyai, mind az apai ágon fotográfus ősökkel rendelkező Nagy Tiborné értékes információkat és fotográfiákat osztott meg vele. Hozzájutott továbbá olyan képhez is, amit az Egri Csillagokhoz anyagot gyűjtő Gárdonyi Géza készített Törökországban. Egy családi gyűjteményből pedig olyan ferrotípia, vagyis vaslemezre készült kép került a látókörébe, amin egri polgárokat örökített meg egy ismeretlen személy.

- Ezek az új kordokumentumok arra sarkalltak, hogy pontosítsam a város fotótörténetével kapcsolatos ismereteket. Ez azzal járt, hogy teljesen át kellett írni az első könyv több fejezetét – újságolta a szerző.

A közeli napokban megjelent átdolgozott, 152 oldalas kiadásban százhatvan egykori kép látható, s valamennyi eredeti nagyságban szerepel a kötetben. A személyeket ábrázoló felvételek közül csak olyanok kerültek be, amelyeknél ismert volt, hogy ki készítette őket. Érdekesség továbbá, hogy utólag színezett felvételek is illusztrálják az igényes, hitelességre törekvő szöveget. A könyv mellékletében egy térképvázlat is található, amelyen a szerző a valaha volt fényképészműtermek helyét jelölte meg. A kutatás során érintett időszakban – az ideiglenes műtermeket is beleértve – tizenöt fényirda működött a városban. Az első fényképész ateliert, műtermet Kovács Ferencz festő nyitotta meg a Szarvas laktanya melletti házban. Később egy fényirda fogadta a klienseket a jelenlegi Klapka utcában, zömük viszont a Széchenyi és a Kossuth (Érsek) utcában működött.

Az ízléses kivitelű kötet szerzője részletesen is szól majd kutatásai különlegességeiről azon a könyvbemutatón, amelyre október 30-án délután fél 5-kor várják az érdeklődőket a Bródy Sándor könyvtárban.

Női és úri pipereszobák csábították a nagyérdeműt

A Fényképészeti Lapok 1882-ben érdekes cikkben mutatta be a fényírók és a fényirdák világát: „Zureich miskolci és Perlgrund egri fényképészek arról diskuráltak, hogy melyikük tud szebb chrom, árnyék- és fényképet készíteni.” Perlgrund Lajos nemcsak a legjobb minőséggel, hanem a minden kényelemmel ellátott „női és úri pipereszobákkal” csábította a nagyérdeműt. Más fotográfus éjjeli felvételre is berendezkedett, hogy a hölgyek „estélyek, táncvigadalmak, lakodalmi ünnepélyek előtt és után is fölvételeket eszközölhessenek”.