2019.02.21. 22:00
Több mint félezer áldozatot követelt a légi közlekedés tavaly
Ijedtségre azonban továbbra sincs ok, hiszen 740 ezer járatra jutott egyetlen baleset.
Forrás: Shutterstock
Tavaly 523 utas és légi dolgozó halt meg légi balesetekben – közölte csütörtökön a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA). Az egymillió járatra vetített balesetek száma 1,35 volt, ez némileg magasabb, mint a 2017-es adat.
A 2018-ban történt 523 haláleset több, mint a 2013-2017 között nyilvántartott adatokban rögzített, ugyanis ebben az időszakban évente átlagosan 234,4 ember halt meg légi balesetekben. Ötéves összehasonlításban így 2018 némileg kevésbé biztonságos évnek számított a légi közlekedésben.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség ügyvezetője, Alexandre de Juniac azonban hangsúlyozta a szervezet közleményében, hogy továbbra is a repülés számít a hosszú távú utazás legbiztonságosabb formájának.
„Egy utas 241 éven keresztül minden nap repülővel utazhatna, mielőtt valamilyen légi baleset halálos áldozatává válna”.
2018-ban mintegy 4,3 milliárd utas 46,1 millió repülőjárattal utazott. Baleset 62 esetben történt, ezek közül 11 volt halálos kimenetelű.
A csütörtökön nyilvánosságra hozott adatok szerint az egymillió járatra vetített balesetek száma 1,35 volt, eszerint
740 ezer repülőjáratra jutott egy baleset.
Hosszú távú összehasonlításban azonban ez az adat jónak számít, ugyanis a 2013 és 2017 közötti években az egymillió járatra vetített balesetek száma 1,79 volt.