Van, akinek művészet a teázás

A teát eredetileg orvosságként használták, és mint gyógynövény került be először napi italaink közé. Ma már a víz után ez a világon a második legnagyobb mennyiségben fogyasztott ital -írja a Vasárnap Reggel.

A nyugati országok nagy részében a teázás a napi rutin részét képezi, és vannak olyan kultúrák, ahol szertartások kötődnek hozzá. Az angolok, a kínaiak és az oroszok is sajátos formába öntötték a körülményeket. A japánok még ennél is tovább mentek: művészeti tevékenység épült fel a teázásból, amit ott a legösszetettebb szokásnak tartanak.

Egy fiatal magyar anyuka, Rajzó-Kontor Kornélia azon kevesek közé tartozik a világon, akik nemcsak hogy elsajátíthatták ezt a művészetet, de a legnagyobb japán teamester segítségével mélyedhettek el benne.

„1998-ban, tinédzserként tettem szert első, a japán kultúrával kapcsolatos élményeimre, mikor is középiskolai cserediákként egy évet töltöttem el Japánban, egy vidéki kisvárosban – mondta el a lapnak Rajzó-Kontor Kornélia. -  Négyhavonta váltottam fogadó családjaimat, így lehetőségem nyílt a japán emberek életritmusát, életfelfogását, mindennapjait három merőben különböző szemszögből megtapasztalni. Igyekeztem a tradicionális japán művészetekből is minél többet megismerni, a júdóban, a virágkötészetben, az ecsetírás, a tradicionális ruhakészítés és a tea művészetében is elmélyedtem.”

Rajzó-Kontor Kornélia hazatérve egy egész más világba csöppent, a Budapesti Műszaki Egyetem műszaki informatika szakán tanult tovább. A japán kultúra azonban olyan hatást tett rá, hogy továbbra is igyekezett tanulni a nyelvet és képezte magát. Egy budapesti japán étterem megnyitóján aztán felfedezte Palotás Gábor teaszertartását, és mivel ő a japán Urasenke iskola – ez a nemzeti teaművészeti iskola – ösztöndíjasa volt, két-három havonta mentort küldtek hozzá. A képzésekhez ő is csatlakozott, három év után pedig meghívták Kiotóba, hogy egy évig ösztöndíjasként tanuljon az Urasenke-központban.

„Urasenke-ösztöndíjasként egy küldetést is kap az ember, hogy népszerűsítse a japán kultúrát és a tea által a világbéke hirdetésével foglalkozzon.

A japán teaművészet persze sokkal több ennél, ezt tartják a legösszetettebb művészeti ágnak Japánban, ami szerves része a kultúrának.

Sajátos filozófiája, értékrendje és esztétikarendszere van. Egy teaművész nem csupán a teázás szokásával és eszközeivel van tisztában, de az emberhez, a kertművészethez, a japán építészethez, a kimonóművészethez és a vendéglátáshoz is magas szinten értenie kell. A teázásnak ez a formája nem egy relaxációs program, a teaszertartás egy alkotás, amelynek létrehozásában maga a vendég is részt vesz, és csak egy kis része az, hogy közben a porrá őrölt teából az ital is elkészül, amit elfogyasztunk.”

Néptánc és teaszertartás

A magyar teaművész évente négy-öt tanítvánnyal foglalkozik, és azt mondja, félreértés azt gondolni, hogy mindez azt jelenti, ezt többre értékeli valaki a saját kultúrájánál. Kornélia szerint úgy kell rá tekinteni, mint amikor valaki megtanul játszani egy hangszeren vagy művészi szinten elsajátítja a táncot. Sőt azt tartja, hogy

akit a saját kultúrája és a saját nemzetének a művészete nem érdekel, abból igazi teaművész sem lesz.

Ő maga egy évtizedig néptáncolt és magas szinten hegedült és énekelt, úgy érzi, ez mind segített abban is, hogy a tea művészetében elmélyedhessen. A célja is ez. Jelenleg műszaki tolmácsolást végez japán nyelven, de nagyon örülne, ha egyszer egy saját teaházban csak a teával és azzal foglalkozhatna, hogy szertartásokat valósít meg.

Tea csak egy van

Igaz, az üzletekben sokféle teát lehet kapni, de ez ne tévesszen meg senkit. Legyen az fehér, fekete, zöld, vagy szűz, mind ugyanannak a növénynek, a Camellia sinensisnek a leveleiből készül. Ennek az egy növénynek két változata alakult ki, az egyiket Kínában, másikat Indiában termesztik, és az egyes teák sokféleségét éppen az adja, hogy milyen minőségű talajon, milyen éghajlaton termesztik és hogyan dolgozzák fel. Azt, hogy fekete, fehér vagy zöld tea lesz belőle, csak a feldolgozás módja határozza meg. A feketét erjesztik, a fehéret alig szárítják, a zöld teát pedig gőzölik és szárítják.

A hagyományos teából iszunk kevesebbet

A fogyasztási adatok szerint az elmúlt évtizedben nagyot változott a magyarok teafogyasztása: míg korábban a hagyományos fekete teák voltak az egyeduralkodók, mára arányuk húsz százalék alá csökkent. Sokkal több fogy a gyümölcsízesítésű, gyümölcsdarabkákból készült és a herbateákból, amelyek együtt a vásárlások több mint felét adják. A zöld és fehér tea vásárlása az eladások mintegy tizedét adja összesen.

Borítókép: MW