Dibusz a csapattársát faggatta

2024.06.14. 10:10

Kerkez Milos volt a Fradi új igazolásának informátora

Véget értek a találgatások, a Ferencváros hivatalosan is bejelentette, hogy a holland Pascal Jansen lesz a magyar bajnok következő vezetőedzője. Az Európa-bajnokság rajtjára készülve a zöld-fehérek kapusa, Dibusz Dénes elárulta, hogy őt is foglalkoztatja, mire számíthat Pascal Jansentől. A Fradi játékosa első kézből a csapattársától, Kerkez Milostól tudott meg információkat a holland szakemberről, hiszen a Bournemouth balhátvédje már dolgozott együtt Jansennel.

MW

Kerkez Milos és Dibusz Dénes

Forrás: Nemzeti Sport

Fotó: Árvai Károly

Heteken át húzódott a bejelentés, hiszen csak május 16-án vált ismertté Dejan Sztankovics távozása. A zöld-fehérek hivatalos bemutatásából kiderült, hogy a holland–angol kettős állampolgárságú tréner a hollandiai Zaandamban nőtt fel, és itt is kezdett el futballozni. Utánpótlás-karrierje során megfordult többek között az AZ Alkmaarnál, ahol együtt dolgozott a válogatott balhátvédjével, Kerkez Milossal is – írta meg a Magyar Nemzet.

Pascal Jansen lett a Ferencváros új vezetőedzője
Fotó: Adam Molnar / Forrás: Ferencváros Facebook-oldala

Kerkez Milos is dicsérte

Így pedig teljesen természetes volt, hogy amikor Pascal Jansen képbe került, kihasználva a helyzeti előnyét, Dibusz Dénes is igyekezett informálódni csapattársától a zöld-fehérek új mesteréről. A bajnoki címvédő kapusa ennél azonban többet is elárult a Kerkez Milossal való beszélgetéséről, s elmondta, hogy maga Pascal Jansen is kikérte Kerkez véleményét a Ferencvárosról.

Kiderült, nála is érdeklődött Jansen a klub iránt, ő is körbejárta, mi várhat rá a Fradinál. Örülök, hogy sok pozitívumot hallottam, Milos jó véleménnyel van róla

árulta el Dibusz Dénes.

A holland edző Alkmaarban 2020 decemberétől vezetőedzőként dolgozott 2024 januárjáig. A hollandokkal a csapat egy bronzérem mellett egyszer a negyedik, egyszer pedig az ötödik helyen végzett a holland bajnokságban. Jansen egyébként azzal az Arne Slottal is együtt dolgozott, aki nemrégiben Jürgen Kloppot váltotta a Liverpoolnál – derült ki az Origo oldaláról. Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója az igazolással kapcsolatban elmondta, hogy egy nagyon felkészült edzőt sikerült megszerezniük.

Végigjárta a szamárlétrát

A Fradi első embere elárulta, hogy nem csupán a Fradinak volt több jelöltje, Pascal Jansen is több ajánlat közül választhatott – olvasható a Magyar Nemzet oldalán.

Sokakkal találkoztunk, nem úgy kell kezelni, hogy egy-két tréner közül választottunk. Különböző szempontok alapján rá esett a választás. Ő más jellegű edző, mint az előző szakembereink voltak. Az elmúlt időszakban az volt a jellemző, hogy nagy játékosmúlttal rendelkező trénerek ültek a kispadon, Jansennél ez nem így van, mert sérülés miatt viszonylag fiatalon befejezte a pályafutását, és áttért az edzői szakmára. Végigjárta a ranglétrát, aminek a végén most hozzánk aláírt

– mondta Orosz Pál, majd hozzátette, hogy a holland edző komoly csapatokat utasított el a Fradi kedvéért.

Intelligensen nyilatkozik és kommunikál a különböző szituációkban. Esetében nem beszélhetünk one-man-show-ról, csak csapatmunkáról

– emelte ki Hajnal Tamás sportigazgató.

A Fradi a BL-selejtező második fordulójában mutatkozik be július 23–24-én és 30–31-én, a sorsolás jövő szerdán lesz. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában