Gáz

2024.07.01. 18:55

Augusztus közepéig adnak ajánlatot a visontai gázerőmű építésére

Hat építő cég és konzorcium adhat árajánlatot a visontai beruházásra.

Tóth Balázs

Megjelent a Visontán építendő kombinált ciklusú földgáztüzelésű erőmű közbeszerzésének következő határideje. Eszerint a pályázóknak 2024. augusztus 14-én 11 óráig kell ajánlatot benyújtaniuk az építtető MVM Mátra Zrt-hez. A közbeszerzés tavaly tavasszal kezdődött meg, először a cégeknek, konzorciumoknak jelentkezniük kellett az építésre, majd ezután tudták meg a részleteket és tárgyalások kezdődtek velük. Elvi építési engedélyt az elmúlt hetekben kapott a tervezett visontai gázerőmű.

Július végéig adnak ajánlatot a visontai gázerőmű építésére
Augusztus végéig adnak ajánlatot a visontai gázerőmű építésére (Illusztráció)
Forrás: MVM Mátra Energia Zrt./Facebook

A közbeszerzés állásáról Lantos Csaba februárban azt mondta, a pályázó konzorciumok már megtették az indikatív ajánlatukat, hamarosan eleget tesznek a hiánypótlási felhívásoknak is. Közeledik a kötelező ajánlatok beadása, az MVM pedig az első félévben eredményt hirdethet.

Tavaly jelentkezett az építésre a svájci székhelyű, de török érdekeltségű Calik Enerji Swiss AG, és a General Electric Services GMBH Hungarian Branch. Egyedüli induló a pekingi China National Machinery Import and Export Corporation, valamint a Harbin Electric, s ugyancsak egymaga pályázna a spanyol Tecnica Reunidas. A müncheni Siemens Energy, a magyarországi Siemens, a Market Építő és a görög Mytilienos SA közösen pályázott, az egyiptomi Elsewedy Electric, a magyar West Hungária Bau és a szintén magyar Status Next magántőkealap tulajdonában lévő Status KPRIA Zrt. konzorciumban építene.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!