Elismerés

1 órája

Bükkszéki cégvezető kapta az év női vállalkozója a fenntarthatóság jegyében díjat

A Nagy Júlia által vezetett Innotime Hungary Kft. turisztikai projektek menedzselésével foglalkozik.

Heol.hu

Idén a bükkszéki Innotime Hungary Kft társügyvezetője, Nagy Júlia kaphatta meg a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány és a Sikeres Nők Egyesülete által 2018-ban elindított, a Vállalkozók Országos Szövetsége által támogatott Az év női vállalkozója a fenntarthatóság jegyében díjat, amelyet október 27-én vehetett át a SEED Alapítvány vezetőjétől, Lakatosné Lukács Zsuzsannától és a VOSZ országos vezetőségétől Egerben.

A díjazott Nagy Júlia a SEED és a VOSZ képviseletével
A díjazott Nagy Júlia a SEED és a VOSZ képviseletével
Forrás:  Beküldött fotó

A 2018-ban alapított vállalkozás kezdetben elsősorban önkormányzatok és állami szervezetek turisztikai projektjeinek kidolgozását végezte, illetve ezek megvalósításában vett részt, áll a cég közleményében. A családi vállalkozás vezetőinek egyenként több mint két évtizedes gyakorlata van a térségfejlesztési és turisztikai programok tervezésében és megvalósításában, erre a tudásra építették fel a szakértői, tanácsadói feladatokat ellátó céget, amely ma tagja a fenntartható turizmust nemzetközileg is összefogó Global Sustainable Tourism Council-nak, illetve 2022-ben a Green Destinations hazai, 2023-ban pedig a romániai és szlovákiai képviseletét is elvállalta. A vállalkozás honlapja szerint az Innotime a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség által regisztrált tanácsadó szervezet is, így a KKV-kat támogató pályázatokban, ahol kötelező szakértőket bevonni, a cég áll a vállalkozások rendelkezésére.

Sikeres nők nélkül nincs sikeres társadalom - ez Az év női vállalkozása pályázat mottója. A PWA weboldalán közzétett bemutatkozás alapján Nagy Júlia számára két gyerek anyukájaként soha nem volt mindegy, hogy milyen jövőt tudunk kínálni a következő generációk számára. A gazdasági-társadalmi-környezeti fenntarthatóság egyensúlyát kereső projektjeikkel abban próbálnak segítséget nyújtani a partnereiknek, hogy Magyarország turisztikai desztinációi és vállalkozásai is felzárkózzanak a világ számos országában sok éve vagy akár egy évtizede elindult fenntarthatósági folyamatokhoz, hogy a következő generációk is élvezni tudják mindazt, amit a ma turistái.

Az Innotime célja olyan programok beindítása, amelyek gyorsító pályára állíthatják a hazai turizmust ezen a területen. Az első lépések megtétele sikerrel járt: 2023-ban Miskolc és Veszprém, míg idén Esztergom, Sárvár, Tokaj-Hegyalja és Veszprém fenntartható desztinációmenedzsment projektje is bekerült a világ 100 legjobb fenntartható projektje közé. Mindemellett azonban fontos az Innotime számára a turisztikai vállalkozások fenntarthatósági lépéseinek a szakmai támogatása is, ennek jegyében a 2024 elején indított mentorprogramjuknak köszönhetően ez év végéig közel két tucat hazai vállalkozás szerezheti meg a Good Travel Seal nemzetközi fenntartható turisztikai minősítést, emellett pedig debütálhat a cég fenntartható turizmusfejlesztést támogató szoftvere is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!