Megesett, hogy emberkereskedő fenyegetőzött az egri Törvényház folyosóján

Egy-egy ilyen alkalommal tudósítónk többnyire az ügyvédekkel, ritkábban a vádat képviselő ügyésszel beszélgetett, de megtörtént, bár ritkán, hogy magának a vádlottnak – amennyiben szabadlábon védekezett – vagy hozzátartozójának volt mondanivalója az újságíró számára. Ez utóbbiak közül, s ezt nem kell titkolni, előfordult, hogy fenyegető hangnemet ütött meg valaki.

Kollégánkat egy alkalommal érte olyan atrocitás, amikor a teremőrök közbelépésére volt szükség. Egy vármegyénkbeli településen élő, emberkereskedelemmel vádolt, s el is ítélt család tagjai nehezményezték, hogy az újságban cikk jelenik majd meg a tárgyalásról. Ami pedig magát az ügyet illeti, amelynek a szünetében volt az affér, az 2000. májusában zárult elsőfokú ítélettel, amelyet a Legfelsőbb Bíróság (LB) egy évvel később helybenhagyott.

Az öt terhelt közül kettőt emberkereskedelem miatt indítványozott felelősségre vonni a Heves Megyei Főügyészség. A történet1999. november 1-jén az egri autóbusz-pályaudvaron kezdődött, amikor is egy faluról érkezett két társaság összeverekedett. Kiderült: többről van szó, mint „egyszerű” garázdaságról. 

Az elsőfokú bíróság – 2000 májusában – bűnösnek mondta ki T. D.-t emberkereskedelem bűntettében, s őt egy év hét hónap börtönbüntetéssel sújtotta. E vádpontban, s társtettesként elkövetett garázdaság bűntettében marasztalta el B. Gy. másodrendű vádlottat, akinek a halmazati főbüntetése két év négy hónap börtön.

A fellebbezéseket követően a – megyei bírósághoz hasonlóan – LB sem osztotta a védelem azon álláspontját, hogy az emberkereskedelem törvényi tényállása csak akkor valósulhat meg, ha az eladás a sértett akaratának ellenére történik. Megvalósulhat annak egyező akarata mellett is, mert a Btk. szerint: „az emberkereskedelem bűntettének minősített esete, ha azt személyi szabadságtól megfosztott személy sérelmére követik el."

Ebből büntetőtörvénykönyvi tételből következik: a személyi szabadságtól megfosztás az alapesetnek nem tényálláseleme, az a bűntett a személyi szabadság teljes birtokában lévő sérelmére is elkövethető. A sértett személyi szabadsága az elkövetőnek való engedelmeskedést és annak megtagadását is magában foglalja. A bűntett létesülése szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a sértett beleegyezett-e az elkövetők cselekményébe.

Kétségtelenné vált a bíróság számára, hogy 1999. októberében a sértett eladására az elsőrendű vádlott ajánlatot tett B. Gy-nek. Az ár 30 ezer forint tartozás elengedése, illetve egy használt Lada személygépkocsi volt. B. az ajánlatot elfogadta. Végzésének indoklásában a LB megállapította azt is, hogy a védelmi álláspontnak nem csak jogi, de tényalapja sincs. A sértett ugyanis csak az átadás-átvétel után tudta meg a másodrendű vádlottól, hogy őt megvette.

A másik, az említettnél jóval kisebb atrocitás az elhíresült Sas úti emberölés első tárgyalási napján az első szünetben érte munkatársunkat, mégpedig egy kérés formájában, ami így hangzott: "Ne írjál már erről a tárgyalásról Sanyikám!" A munkatársunk egykori iskolatársának – az egyik fiatalkorú vádlott édesanyjának – a szavai voltak ezek, s részben érthető is volt az anyuka nyilvánosságtól való félelme.

Viszonylag finoman hangzott ez a kétségbeesett kérés, kár, hogy hozzátette azt, hogy egyébként is a sértett "buzi volt, s a vele lévő, a helyszínről elfutó 17 éves cigánygyerekkel nem véletlenül sétáltak együtt az egri éjszakában." Az akkor 17 éves fia becsületére legyen mondva, hogy a két fővádlott közül ő volt az, aki őszinte megbánást tanúsított és részletes beismerő vallomásával segítette a tényállás feltárását.

A Heves Megyei Bíróság egyébként nyolc, illetve hét év börtönt szabott ki az első- és másodrendű vádlottra, akik egy ötvenéves férfit rugdostak halálba. Az első fokon eljáró bíróság a vádiratban indítványozott minősítést, a különösen kegyetlen elkövetési módot nem látta megállapíthatónak, így a két fiút társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt ítélte el s ítélte a fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre.

Az ügyet – fellebbezések folytán – az Legfelsőbb Bíróság bírálta el jogerősen. Ítéletében az LB megváltoztatta a korábbi döntést, s az emberölés bűntettének értékelt cselekményt társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének minősítette, s ennek megfelelően az elsőrendű vádlott büntetését 11 évre, a másodfokúét 10 évre súlyosbította.

Az LB nem osztotta a megyei bíróság jogi álláspontját abban, hogy a „vádlottak az életellenes cselekményüket eshetőleges szándékkal valósították meg, és abban sem, hogy az adott esetben a különös kegyetlenség mint minősítő körülmény megállapítása mellőzhető. (...)

Az akkor legfőbb bírói fórum leszögezte: "... amíg a haldokló sértett késsel, illetve léccel való bántalmazására sor nem került, esetleg felmerülhetett volna a kétely a különös kegyetlenséget illetően, bár a bántalmazás addig is egy teljesen kiszolgáltatott, magatehetetlen ember kitartó, módszeres rugdosásában nyilvánult meg. (...) Amikor azonban a haldokló sértettet még léccel is megütötték, majd késsel szurkolva és lábát megvágva kínjait tetézték, már emberi mivoltukból végképpen kivetkőztek.”