Vád

2024.08.28. 11:17

Hiába könyörögtek a gyermekek, az apa csak ütötte az édesanyjukat

A Füzesabonyi Járási Ügyészség távollévő terhelttel szemben emelt vádat az ügyben.

Molnár Helga

Az élettársát a közös gyermekeik szeme láttára durván bántalmazó férfi az ellene indult nyomozás során, a kihallgatását követően ismeretlen helyre távozott. A Füzesabonyi Járási Ügyészség ezért távollévő terhelttel szemben emelt vádat az ügyben. Ezt a szökésben lévő gyanúsított által elkövetett bűncselekmény tárgyi súlya tette indokolttá – tudatta dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész, címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész.

The,Concept,Of,Stopping,Violence,Against,Women,,Stop,Woman,Abuse,
Hiába könyörögtek a gyermekek, az apa csak ütötte az édesanyjukat
Fotó: Illusztráció: Shutterstock

A vád szerint a 34 éves férfi a Füzesabonyi járásban másfél évtizede konfliktusokkal teli élettársi kapcsolatban élt, amelyből három közös gyermekük született 2009 és 2015 között. 2021 februárjában a családon belüli viszály bűncselekmény elkövetéséhez vezetett. Ekkor az esti órákban az élettársak és a gyermekek a család közös hálószobájában aludni tértek. A felnőttek között azonban a féltékenység talaján szóváltás alakult ki, amelynek során az apa előbb csak szidalmazta az anyát, majd ez hamarosan tettlegességbe fordult. A férfi legalább közepes erővel ököllel többször megütötte a nőt, akit az ágyról a földre rántott és ott rugdosni kezdett. Időközben álmukból felriadtak a gyermekek, és sírva kérlelték az apjukat, hogy hagyja abba az édesanyjuk bántalmazását, ám a vádlottat ez nem hatotta meg. Tovább folytatta a kegyetlen verést, sőt közben rákiáltott a kicsikre, hogy aludjanak, különben ők is kapnak. A gyermekek erre úgy tettek, mintha aludnának, és nem hallanák a földön fekve védekezni próbáló anyjuk sírását, jajgatását. Mindez egészen hajnalig tartott. A vádlott akkor lefeküdt aludni, ami alkalmat adott a sértettnek arra, hogy kiszökjön a házból. Ezután tudta csak értesíteni a rendőrséget.

A nyomozással párhuzamosan zajló gyermekvédelmi eljárás során a három veszélyeztetett gyermeket a gyámhatóság ideiglenesen nevelőszülőknél helyezte el, ami miatt az asszonynak röviddel később újabb bántalmazást kellett elszenvednie.

A járási ügyészség többrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, súlyos testi sértés bűntettének kísérletével, személyi szabadság megsértésének bűntettével, valamint becsületsértés vétségével vádolja az elkövetőt, akivel szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a vádiratban. Emellett a vádhatóság indítványozta azt is, hogy a bíróság szüntesse meg a vádlott szülői felügyeleti jogát, és kötelezze őt a bűnügyi költségek megfizetésére.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!