Beetetés

2024.08.30. 16:00

Közel ötmillió forint kölcsönt kért két egy nem létező üzleti kapcsolatra hivatkozva

Vashulladékos üzletre hivatkozva kért nagyobb összeget kölcsön K. R., a Hatvani Járási Ügyészség vádirata alapján bíróság elé állították, s a kedden megtartott előkészítő ülésen – igaz, nem jogerős – ítélet is született.

Sike Sándor

A Hatvani Járásbíróságon nagyobb kárt okozó, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban a bíróság kedden előkészítő ülést tartott, amelyen ítéletet is hirdetett – közölte kérdésünkre portálunkkal Hoszné dr. Nagy Tímea bíró. Az Egri Törvényszék sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint a vádlottat kétrendbeli, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében bűnösnek mondta ki az elsőfokon eljáró járásbíróság. K. R.-t tettéért – halmazati büntetésül – két év szabadságvesztést kapott. A kiszabott büntetés végrehajtását ugyanakkor – a lehetséges leghosszabb idejű – öt  év próbaidőre felfüggesztette. 

Határozott ítéletében a bíróság arról, hogy a szabadságvesztést – annak végrehajtása esetén – börtön fokozatban kell végrehajtani, melynek esetére a bíróság megállapította: a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja a büntetés két harmad részének kitöltését követő nap.

A törvényszék sajtószóvivője arról is tájékoztatott, hogy a bíróság a magánfelek polgári jogi igényének helyt adott és kötelezte a vádlottat, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül fizessen az egyik magánfélnek kétmillió forint összeget, valamint ezen összeg után 2023. március 01. napjától a megfizetésig járó törvényes évi késedelmi kamatot kártérítés címén, valamint a másik magánfélnek kétmillió 630 ezerforintot kártérítés címén.

– Az ítélet nem emelkedett jogerőre, mert a vádlott és védője fellebbezést nyújtott be – tette hozzá Hoszné dr. Nagy Tímea.

Ami pedig magát a cselekményt illeti: a vádlott egy edzőteremben – ahol ő személyi edzőként dolgozott – ismerkedett meg az elsőrendű sértettel. Ismerettségükre hivatkozva megkérte őt, hogy a megrendelt – 60 ezer forint értékű – napszemüveget helyette fizesse ki. Később – a sértettet tévedésbe ejtve – azt állította, hogy a vállalkozása pénzügyi nehézséggel küzd, ezért kölcsönkért még tőle úgymond, hogy az alkalmazottai munkabérét ki tudja fizetni. Két héten belüli tartozásrendezést ígért.

Jelezte aztán később kölcsönadójának, hogy a pénzt megadni nem tudja, ellenben van egy üzleti ajánlata. Azt állította, hogy egy hőerőművel üzleti kapcsolatban áll és 450 tonna vashulladékra tud licitálni, mely jó áron értékesíthető, az üzleten csak nyerhetnek, így a sértett a pénze dupláját kapja vissza. A kölcsönadó belement, s további összeget adott át a vádlottnak.

A vashulladékos üzlet reményében a sértett összeismertette a vádlottat a másodrendű sértettel, aki szintén kölcsön adott K. R.-nek. A valóságban azonban a terhelt a hőerőművel semmilyen üzleti kapcsolatban nem állt, a kölcsönösszeg visszafizetése nem állt szándékában, arra reális esélye sem volt.

(Főoldai képünk illusztráció, forrás Shutterstock)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!