2024.09.11. 10:56
Visszaeső ittas vezetők álltak a bíróság elé Egerben
A részeg sofőrök veszélyt jelentenek magukra és a többi közlekedőre is.
Az Egri Járási Ügyészség két olyan ügyben emelt vádat, amelyben a sofőröket korábban ittas vezetés miatt – ügyészi indítványra – már felelősségre vonta a bíróság - adta hírül dr. Gubala Ádám Mikós helyettes sajtószóvivő ügyész.
Az egyik vádirat szerint egy 74 éves férfi 2024 nyarán Egerben ittasan ült a volán mögé, majd a városban több kilométert vezetett ilyen állapotban - ismertette az eseteket a helyettes sajtószóvivő ügyész, majd hozzátette, a másik vádirat két esetet rögzít, ugyanis egy másik férfi nem csupán egyszer, hanem kétszer is ittasan vezetett. Tette ezt először 2023 novemberében Egerben, majd 2024 februárjában Egerből Mezőkövesdre menet.
A rendőrök minden esetben intézkedtek a sofőrökkel szemben, amely során kiderült a vádlottak ittassága. A járási ügyészség a vádirataiban felfüggesztett szabadságvesztés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta az elkövetőkkel szemben - fogalmazott dr. Gubala Ádám Miklós.
Mint kifejezte, az ittas járművezetők potenciális veszélyt jelentenek nem csak magukra, de a közlekedés többi résztvevőjére is. A lehetséges súlyos következményekre tekintettel a törvény ezt a bűncselekményt már alapesetben két évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.
(Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock)