Autólopás

3 órája

Csomagtartón keresztül mászott be az autóba a tolvaj

Előfordul, hogy nyitott autót találnak a a tolvajok. Akkor is érdemes bezárni a járművet, ha ingatlanon belül parkol.

Heol.hu

Az ezredforduló környékén rengeteg gépkocsilopás történt az országban. Az elkövetők a legkülönfélébb módszerekkel törték fel, majd vitték el az autókat. Ezen bűncselekmények száma mára csökkent, azonban sokszor történik olyan eset is, amikor a tolvajnak könnyebb dolga van, mivel nyitott kocsival találja szemben magát. Érdemes a járműveket akkor is bezárni, ha az az ingatlanon belül parkol, és minél kevesebb értéket hagyni az autóban a tulajdonunk védelme érdekében. Mindezt dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész közölte portálunkkal.

Hozzátette, a vármegyei ügyészségek két olyan esetben is vádat emeltek a közelmúltban, amikor nyitva hagyott autókból loptak a tolvajok.

Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki majdnem napra pontosan két éve Tarnaleleszen az utcán parkoló nyitott kocsiba annak hátsó csomagtartóján keresztül bemászott, majd az utastérben megtalálta a jármű tartalék indítókulcsát. Ha már ilyen szerencséje volt, használni is akarta az autót, azonban azt – a jármű rejtetten kialakított biztonsági rendszere miatt – nem tudta beindítani, de azért gurult vele néhány métert. A vádlott ezután a kocsiból különböző tárgyakat – például akkumulátort, rádiót, mélynyomó ládát – lopott el összesen majdnem 100 ezer forint értékben - ismertette az esetet a helyettes sajtószóvivő ügyész.

Közlése szerint a férfit az ügyészség kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével, valamint jármű önkényes elvétele bűntettének kísérletével vádolja, és vele szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a vádiratban.

Másik esetet is említett dr. Gubala Ádám Miklós. A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádirata szerint egy helyi férfi idén májusban Kömlőn bemászott egy ingatlan udvarára, ahol a kulccsal nem zárt két autóból összesen 80 ezer forint készpénzt lopott el, ezzel két sértettet károsítva meg.

A járási ügyészség a férfival szemben éjjel elkövetett magánlaksértés bűntette, kisebb értékre üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és szabálysértési értékre, üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat - közölte a helyettes sajtószóvivő ügyész.

A vádiratában az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság az előkészítő ülésen ítélje a büntetett előéletű vádlottat egy év szabadságvesztésre, amennyiben a bűnösségét a váddal egyezően beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról - fogalmazott dr. Gubala Ádám Miklós.

A lopás a jogszabály szerint

A Büntető Törvénykönyv rendelkezése szerint lopást követ el, aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa. A lopás elkövetési tárgya az idegen dolog, amelyről fontos kiemelni, hogy csak ingó dolog lehet, ingatan elvétele fogalmilag kizárt. Köznapi értelemben a dolog valamilyen értékkel bíró tárgy.

A rendőrség többször is felhívta a figyelmet, hogy ne hagyjanak őrizetlenül lezáratlan járművet. Egy mezőtárkányi fiatal 3 autót is elvitt, mert nyitva találta őket, de Gyöngyösön is loptak már autót.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában