Csecsemőholttest

1 órája

Úttörő-igazolvány bizonyította a gyilkosságot

Dr. Szalay Zoltán

34 esztendeje, a március­ 9-re virradó éjszakán végig talpon voltak a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság (HRFK) és a gyöngyösi kapitányság nyomozói. Reggelre már jegyzőkönyvbe vehették a bűntény elkövetésével alaposan gyanúsítható személyt. A részletekről dr. Orosz Gyula r. százados, a HRFK vizsgálati osztályának vezetője adott tájékoztatást, amiről az 1990. március 10-i számában írt a Heves Megyei Hírlap jogelődje, a Népújság

Csecsemőholttest a szemétben
Csecsemőholttest a szemétben 
Forrás:  Shutterstock

– Gyöngyöshalászon egy helyi lakos március 8-án 17 óra körül a szeméttelepen bukkant rá arra a nylon reklámszatyorra, amiben lánycsecsemő holtteste volt – közölte a százados. – A neje mondta el ezt a falu körzeti orvosának, aki jelentette az esetet a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon. Az osztályvezető így folytatta: – A helyszíni szemle során megállapítottuk, hogy a holttest már többhetes. A boncolás utáni elsődleges­ orvosi vélemény szerint életképes csecsemőként jött a világra­. 
– Miként jutottak el a gyanúsítotthoz? 
– Az adatgyűjtéskor többen is elmondták: korábban is úgy vélték, hogy M. G.-né S. M. 21 éves kétgyermekes családanya terhes volt. Az is erősítette a gyanút, hogy a holttest mellett megtalálták a nő húgának úttörő-igazolványát. 
– Következett M.-né meghallgatása… 
– A helyi tanácsházán először tagadott, ám a bizonyítékok hatására részletes, feltáró jellegű beismerő vallomást tett. Tavaly májusban esett teherbe. Már nem tudta elvetetni a magzatot, de orvoshoz és a terhességgondozásra se ment el. A családjából senki nem vette észre az állapotát! Idén január 20-án éjjel szülte meg a kicsit a fürdőszobában. Elmondása szerint felsírt a csecsemő­, akit megfojtott. Becsomagolta a reklámszatyorba, s az udvari szemétgyűjtőbe helyezte. Pár nap múlva vitték el a telepre… 
– Mivel indokolta a tettét? 
– Maga sem tudja, miért tett így… Emberölés bűntett alapos gyanúja miatt kezdeményezzük az előzetes letartóztatását. A gyermekeiről a férj, s más családtagok gondoskodnak. 
– Kik segítettek a gyors nyomozásban? 
– Az irányításban Nagy István r. őrnagy, a HRFK bűnüldözési osztályának és Szecskó Antal r. százados, a gyöngyösi kapitányság vizsgálati alosztályának vezetője. Egész éjjel dolgoztak: Kormos Miklós százados a HRFK vizsgálati osztályáról, dr. Cseh András hadnagy a gazdaságvédelmi, dr. Nagyidal Imre hadnagy­ és Sütő József t. alhadnagy a bűnüldözési osztályról, s a gyöngyösiek: Gál János főhadnagy, Juhász László t. hadnagy, Fehér Imre és Varga János zászlósok. Külön is szólni kell a helyi tanácselnök, Kádár János és a körzeti orvos, dr. Szentirmay Jenő segítőkészségéről, amiért köszönettel tartozunk. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában