Dobre-Kecsmár Csaba: Fontos, hogy az emberek valós képet kapjanak az erdőkről

– A napokban az Országos Erdészeti Egyesület másodjára is az Észak-Magyarország régió képviselőjének választotta. Mit jelent ez a titulus?

– Ez egy társadalmi tisztség. Az 1866-ban alapított egyesület az ország egyik legrégebbi civil szervezete, amely négyévente tisztújításon esik át. Az idén az a megtiszteltetés ért, hogy a régiós tagok ismét az országos vezetőség soraiba választottak, ezzel újabb négy évre megerősítettek tisztségemben.

– Hogyan kell elképzelni a szervezet munkáját?

– Az Országos Erdészeti Egyesület elsődleges feladata nevéből és jellegéből adódóan, hogy az erdőgazdálkodókat, az erdővel foglalkozókat és a természetvédelem érdekeit képviselőket összefogja. Emellett részt veszünk az ágazatot érintő kérdések megvitatásában, a szabályok megújításában, stratégiák megfogalmazásában. Fontos feladatunk a nyilvánosságnak szánt kommunikáció és a környezeti nevelés is: törekszünk a társadalom széles rétegeiben elültetni azokat a legfontosabb információkat, amelyek alapján az emberek valós képet alkothatnak a magyar erdőkről, továbbá az erdőgazdálkodás és a természetvédelem aktuális kérdéseiről. Hiszen az erdőkhöz mindenki kötődik valamilyen módon, ha más nem, érzelmileg.

– Több jogszabály-módosulás is érintette az ágazatot az utóbbi időben. Mit érdemes ezekről tudni?

– Az erdészeti törvénykezés több évszázados múltra tekint vissza, de a legtöbb ember számára még az is meglepő tény, hogy Magyarországon létezik egy erdőtörvény, amely Mária Terézia korától fogva hatályban van. A gazdálkodás nagyon régóta tudatos tevékenység, amely arra irányul, hogy az erdő, mint természeti erőforrás, fenntartható legyen. Kezdetben ez pusztán mennyiségi fenntarthatóságot, szakszóval tartamosságot jelentett, ma már azonban a minőség elveit is szem előtt tartjuk, és részben ez követelte meg az aktuális törvénymódosítást. Megszületett a természetességi állapot fogalma, mely az adott erdőterületnek az legtermészetesebb formájához, mondhatni őserdőhöz viszonyított állapotát írja le. A törvény most már nemcsak azt deklarálja, hogy nem csökkenhet a hazai erdők területe, de a természetességi állapota sem romolhat. Trianon után az erdősültség hazánkban 10-11 százalékos arányt mutatott; Kaán Károly neves elődünk indította el azt a fásítási programot, melynek köszönhetően mára ez az arány 21 százalékosra emelkedett. A jelenlegi erdőstratégia célja, hogy 26 százalékig, tehát további 6-700 hektárral növeljük az erdősültség arányát – a mai tudásunk szerint ekkora terület nyerhető még a fásítás számára az agrárium más ágazatainak sérülése nélkül.

– Hogy illeszkedik mindez az európai viszonylatba?

– Az európai tendenciához képest itthon az idegenhonos fafajok aránya mutat eltérést, ez Magyarországon az átlagnál magasabb. A már említett fásítási program során az Alföldre javarészt nem őshonos fafajokat, például akácot telepítettek, melyek ott nagy arányban elterjedtek. Ugyanakkor az őshonosság fogalmát nagyon óvatosan kell kezelnünk, mert eltelt időközben száz év, és az említett fafaj létjogosultságát ma már senki sem kérdőjelezi meg. Az előttünk álló fatelepítési program kapcsán emiatt még nagyon sok társadalmi vita vár ránk, de pontosan azért fordítunk annyi energiát a szemléletformálásra, ismeretterjesztésre, hogy ezek már valós tudáson alapuló eszmecserék legyenek. Tehát ne legyőzni akarjuk egymást, hanem meggyőzni – én ezt tartanám szerencsésnek.

– Milyen tekintetben van leginkább szükség az ismeretterjesztésre?

– Az erdészet nem egy zárt üzem, nem a négy fal közt dolgozunk, hanem kint, a nagyközönség előtt. Az egyik fő célunk, hogy az erdőbe látogatók ne a mélyen gyökerező sztereotípiák alapján ítéljék meg a tevékenységünket, hanem átlássák a munkafolyamatot is. Sokan a kivágott fák láttán egyből erdőirtást kiáltanak, pedig ki merem mondani, ilyen ma nemcsak Magyarországon, de egész Európában sincs. Az erdőirtás szakmai fogalomként azt jelenti, hogy egy területen úgy végeznek tarvágást, hogy a kitermelt erdő helyére nem telepítenek újat, tehát a tartamosság elveinek nem felelnek meg. Az erdészetek tevékenysége pedig korántsem önkényes: a természetvédelmi szervezetekkel szoros együttműködésben, meghatározott tervek alapján, az erdészeti hatóság felügyeletével végzik a munkájukat.

– Azt mondják, az erdészek mindig nagy időtávlatokban gondolkoznak, tehát hadd kérdezzem úgy, mik a tervei az elkövetkező száz évre?

– Erdészként erre csak azt tudom mondani, a terveim már folyamatban lévén nem tervek, hanem tények. Épp néhány napja jártam olyan fiatal erdőben, ahol húsz éve pályakezdőként fakitermelésben vettem részt, és emlékszem, a lakossági fórumon a feldúlt falumbelieknek magyaráztam, hogy ne aggódjanak, itt új erdő fog nőni a régi helyén. A drasztikus változás láttán, amikor eltűnnek az öreg fák, és a fiatal erdő még nagyon kicsi, nehéz ezt elhinni. De az én százéves küldetéstudatom ebben gyökerezik: megmutatni ezeket az erdőket és a bennük zajló folyamatokat minél több embernek.