Vénen is diák – Šwierkiewicz Róbert emléke egy hajdanvolt, hatvani kiállításról

A Hatvani Múzeum talán legizgalmasabb korszaka volt, amikor – 1973-tól – Kovács Ákos etnográfus, történész vezette a kiállítóhelyet, s kezelte a gyűjteményt. Az ő nevéhez kötődik az is, hogy egy évvel kinevezése után az intézmény „a keresztségben” a Hatvany Lajos Múzeum nevet kapta. Hogy csak egy-két példát említsünk, a fent emlegetett Šwierkiewicz Róbert kiállítás előtt és után olyan tárlatokat láthatott a Zagyva parti és a városba ezekért az eseményekért idezarándokolt közönség, mint Korniss Dezső Rezeda 9 – Rablók és pásztorok című kiállítása vagy a Nagy László betűképeiből, képverseiből, rajzaiból válogatott, Kísérlet bánat ellen című tárlat, amit Csoóri Sándor nyitott meg, a Muzsikás együttes zenélt, a kiállító költő Menyegző című versét pedig Berek Kati szavalta. Kovács Ákosnak köszönhető az is, hogy a hímzett, népi falvédők megtalálták helyüket a művészettörténeti kánonban.

Ebbe a szellemi pezsgésbe robbant be Šwierkiewicz a maga Ady Endrét idéző kiállításával. A muszáj Herkules kifeszített zsákvászonra vörös festékkel felszórt versszakai, mint egy református templom kazettás mennyezete adta az áhítatot azokban a kiállítótermekben, ahol mainapság már jóféle sört mérnek a Kossuth téren. Képverssé transzformált verssorok, grafikák függtek a falakon, s először itt volt látható az az azóta legendássá nemesedett fotósorozat, fotóinstalláció, mely Ady Endre halotti maszkját ábrázolja, rajta a Hatvanyhoz írt versének (Hunn, új legenda, 1913) soraival.

„Ki voltam öreg grammás-diák korban, / Égnek lendülten s százszor megbotoltan, / Külön jussom: vénen is diák lehetek” – írja Ady. Ezzel a három sorral el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ami a kiállított tárgyakon, az alkotón, a költő személyén és szellemén túl érdekessé tette ezt az eseményt. A Bajza József Gimnázium akkori harmadik osztályos diákjait – köztük e sorok lejegyzőjét – kérték föl, hogy megrendezzék a kiállítást. A fele fiú, fele lány, fele reál, fele humán, fele matematika, fele angol tagozatos csapat hírhedt volt nyitottságáról, lazaságáról, meg arról is, hogy érzékeny és befogadó, a művészetek bármely ágáról legyen is szó.

Mondani sem kell, milyen élvezettel vetették magukat az ismeretlen feladatba, s a művész elképzeléseit mindenáron igyekeztek megvalósítani. Ahogy kézbe vették az alkotásokat, ahogy rácsodálkoztak, mennyire másként is lehet alkotni, egyre inkább képesek voltak elvonatkoztatni mindattól, amit addig akár művészettörténetből, akár irodalomórán tanultak, bármilyen remek tanárok okították is őket a Bajzában. Sokuk számára ez volt az első alkalom, hogy találkozzanak kortárs alkotóval, kiderült számukra, hogy kortársunk is lehet nagy művész. Arra is fény derült a Šwierkiewicz társaságában eltöltött napok alatt, hogy akár a legjelentősebb képzőművészt is meg lehet úgy közelíteni, mint bármely halandót. Oda lehet mellé ülni a posztamensre, de a piedesztálra is, s láblógázva-szotyolázva együtt nézni a naplementét.

A Bajza hajdani diákjai – akik most már hatvanadik életévüket kóstolgatják –, ezzel, a Hatvany Lajos Múzeumban megélt és megtanult bölcsességgel intenek búcsút az örökre eltávozott, de életében falakon és lelkekben komoly nyomot hagyott Šwierkiewicz Róbertnek.