Papírakció

Gyerekkorom kedves emlékei közé tartoznak a papírgyűjtések. A múlt század hetvenes éveiben az én általános iskolámban minden évben kétszer szerveztek ilyen akciót, ősszel és tavasszal. Az osztályfőnök buzdító szavaira minden gyerek megmozdult.

Először otthon néztünk szét. Akkoriban nem sok papírhulladék termelődött egy háztartásban, ám sok újságot fizettek elő a szülők, mert megfizethető volt a napilap, a színes heti lap, a sok magazin. Ezeket sose dobtuk ki. Kötegelve tartottuk a pincében. Az akció előtt egy nappal versengve csengettünk be a szomszédokhoz, hogy szert tegyünk a zsákmányra.

Akkoriban vasat is gyűjtöttünk. Kiskocsival indultunk neki az utcáknak, az emberek többsége boldogan szabadult meg a lomként tárolt, fölöslegessé vált fémtárgyaktól is. Csak a sokat megélt idősebbek hajtottak el bennünket. Akik tudták, hogy az utolsó szöget is ki lehet egyenesíteni, s nincs az a régi kasza, melyet ne lehetne megélezni, ha szükség van rá.

Vittük a gyűjteményt az iskolaudvarra, s lestük a mázsát, hogy mennyit nyom. A bevételből kipótoltuk az osztálykasszát. Tudtuk, ebből lesz az ingyen fagyi az osztálykiránduláson, az osztálybuli szendviccsel, málnaszörppel, szigorúan este nyolcig. A piaci helyzet mára úgy alakult, hogy értelmetlenné vált a papírgyűjtés.

Egy jó, értelmes élménnyel kevesebb jut a gyerekeinknek.