Szent István király óta sokat változott a keresztény eszme megjelenése, vallja a gyöngyösi ferences atya

– Az addig alapvetően nomád magyar törzsek szövetségét annak idején miért volt szükséges keresztény állammá szervezni?

– Amikor mi, magyarok pogány népként a keresztény Európában letelepedtünk, történelmi ismereteink szerint az egész kontinensen rettegtek tőlünk, gyűlöltek bennünket és éppen ezért a kor nyugati államai szövetségeket kötöttek ellenünk. Szent István király döntő érdeme az a felismerés volt, hogy a keresztény Európába csakis keresztényként lehet véglegesen beilleszkedni. Az akkori kor két nagyhatalma, a Bizánci és a Német-Római Császárság közé ékelődve kellett népünknek irányt választania. Tulajdonképpen a magyarság léte múlt ezen. A magyar törzsek szövetségéből alakult fejedelemséget István átszervezte egységes keresztény állammá, nyugati orientációval. Országát Istenre bízta, és felajánlotta a Szűzanyának. Európához tartozni akkoriban azt jelentette, hogy kereszténynek lenni.

– Manapság mit jelent az, hogy kereszténynek lenni?

– Ma egész Európában nagy elmozdulás tapasztalható az alapoktól. Magyarországon is sokakban megváltozott a Szent István-i eszméhez való hozzáállás. Sajnos, nagyon sokszor már csak külsőségekben jelenik meg. Ez abban nyilvánul meg egyebek között, hogy a templomba nagyon sokan csak ünnepeken jönnek el, elsősorban akkor is csak azért, hogy lássák őket. Az egyházi esküvő, a keresztelés egyre többeknél csak kötelező szokás, de nem keresztény meggyőződés kérdése. Ez nagy baj. A Bibliában olvashatjuk a magvető példázatát. Jézus mondja, hogy ha a mag nem jó földbe hull, hanem kövek közé, kihajthat ugyan, de végül elpusztul a terméketlen környezetben. A kisarjadó hit ugyanígy sorvadhat el bármelyikünkben a mindennapi taposómalomban. Ha csak a teljesítménykényszer és az embereknek való megfelelés vezet bennünket, az elnyomja az Isten utáni vágyat. Ha az Úrhoz való belső odafordulás nincs meg a szívünkben, akkor bizony folytonos hiányérzetünk lesz, s az életünket csak küzdelemnek érezzük, és igazából kitartásunk sincs hozzá.

– Ilyenkor szoktak jönni az élettől kapott pofonok.

– Amikor leterítik az embert a gondok, akkor emiatt hajlamos egyedül az Istent hibáztatni. Megtagadja az Urat, és vádolja, hogy hagyta bajba kerülni. Még jobban elfordul tőle, és ennek következtében még inkább egyedül marad. Vannak, akiket kijózanítanak a nagy traumák, gyakran nem is az első, csak a sokadik. Jó hír viszont, hogy ezek a pofonok elkerülhetőek. Ha nem tudjuk, hogyan közelítsünk Istenhez, akkor keressük olyan emberek társaságát, akiknek az életén meglátszik Isten kegyelmének a hatása. Nagyon sokan vannak, csak akarni kell őket meglátni. A jó emberi kapcsolatoknak kiemelkedő szerepük van. Segítségük kapaszkodót adhat a kilátástalannak tűnő helyzetekben, és el lehet indulni azon az úton, amely egy teljesebb élet és a hit felé

vezet.

– Ezen az úton milyen kapaszkodóink vannak még?

– Az Isten minden alapvető dolgot megadott, amivel az emberi élet teljes. Ismerkedni kell a Szentírással, amelynek útmutatásai örök érvényűek. Nemcsak Szent István napján, vagy a többi egyházi ünnepen kell megmutatni magunkat a világnak, hogy lássa, mi, keresztények létezünk és hitben élünk. Mindig hitvallónak kell lennünk. Döntő jelentőségű mindebben az imádság. Amikor imádkozik valaki, akkor egyúttal helyet ad magában az Istennek. Ha ezt megtettük, akkor elmondhatjuk, hogy több bennünk a szentség. És ha az egyes emberekben több, akkor a világ is szentebbé válik.

– A hétköznapi ember mit tehet azért, hogy a világ szentebbé váljon?

– Jézus azt tanítja a keresztényeknek, hogy arról ismerik meg őket, ha szeretettel vannak egymás iránt. Ez az a kulcs, amelynek segítségével a nem hívő ember is megismerheti őket. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ez soha ne üres bájolgásban nyilvánuljon meg, mert önmagukban a szavak csak szavak maradnak. Minden egyes szónál többet jelent a szeretet irányította cselekedet. Nem kell itt természetesen hatalmas tettekre gondolni, elegendő, ha adott esetben például egy idegen embernek is hajlandó vagyok segíteni, akár csak egy kis útbaigazítással is. Ez a fajta segítő szándék persze a legtöbbünkben ösztönösen megvan. A szeretetből fakadó segítségnyújtás nyilvánvalóan akkor az igazi, ha tudatos. Bizony nehéz eljutni erre a szintre. A tudatos segítés egyszersmind nem kis áldozatvállalással jár. Áldozatot hozni viszont már nehezebb, mert ebben az esetben az embernek le kell valamiről mondania, ki kell lépnie a komfortzónájából. Erről pedig ma már beszélni sem divat. Mégis ez irányítja rá Istenre a legjobban a figyelmet, de csakis akkor, ha alázattal, hivalkodás nélkül tesszük.

– Amikor a már említett lehetőségekkel éltünk, és az emberi segítség lehetőségei elfogytak, hogyan tudjuk személyesen megszólítani az Urat?

– A ki nem mondott kérdésekre az emberi kapcsolatokban sincs válasz. Ha az életünk problémáinak miértjéről nem kérdezzük Istent, nem is fog rá válaszolni. Sajnos, az ember hajlamos arra, hogy ne is akarjon választ keresni bajaira. Fél ugyanis attól, hogy a válasz nem fog neki tetszeni. Netán esetleg még meg is kellene változnia. Bátran nézzünk tehát államalapítónkra! A pogány Vajk csak az Isten válaszában kaphatta azt a feladatot, hogy keresztény államot szervezzen. Vajkból István lett, a munkája pedig maradandó.