A mátraballai Lajtosné Lécz Erzsébet minden napja az emberek megsegítéséről szól

– Ezer szállal kötődik a szülőfalujához. Melyek azok a legfontosabb gyermekkori élmények, amelyekből a mai napig táplálkozik?

– A faluban már kislánykoromban is nagyon tiszteltük a hagyományokat. Kiss Istvánné tanító néni volt az, aki akkoriban összefogta a hagyományszerető, a szülőfalujuk népviseletét büszkén magukra öltő kicsiket, nagyokat. Főként Parádfürdőre, a Palócnapra készültek, ami hajdanán a térség egyik legnagyobb ünnepének számított. Itt azután felvonult minden palóc község, egy-egy kis műsort előadva a tribün előtt. Édesanyám aktívan részt vett ezeken a találkozókon. Tőle örököltem a hagyományőrzés szeretetét. Otthon a régi lakodalmakat is felelevenítettük. Kamaszlányként kék rakott szoknyában búcsúztattam a menyasszonyt a többi fiatal lánnyal. A falulagzik nagyon értékes ünnepek voltak, építették, összetartották a közösséget, vitték tovább a hagyományokat. Tagja voltam a Király Béláné által vezetett tánccsoportnak, s a Kiss Istvánné irányította dalos csoportnak.

– Mi inspirálta arra, hogy a szociális szférában találja meg a kihívást, s hogy a munkájában ezen a területen teljesedjen ki?

– Első munkahelyemen tizennégy évig a ballai általános iskola alsó tagozatában tanítottam. Nagyon szerettem a gyerekeket, fontos volt számomra a nevelésük, a tanításuk, mégis egy idő után új kihívásokra vágytam. Ekkor jelentkeztem Pétervásárán az akkor épp kialakulóban lévő komplex szociális intézmény vezetői pozíciójára. Az akkori jegyző megjegyezte, igazából ez a legszebb hivatás, hiszen, ha csak egyetlen ember életét jobbá tudom tenni, akkor már érdemes volt dolgoznom. Igaza volt. Az elmúlt huszonkét esztendő alatt különösen Mátraballa minden gondját kísértem figyelemmel, és ha szükség volt rá, akkor személyesen segítettem. Immár intézményvezetőként tizennyolc évig a helyi képviselő-testület szociális bizottságának tagjaként szerveztük meg társaimmal a környéken a szociális alapszolgáltatásokat.

– Miért fontos önnek a mátraballai hagyományok őrzése, ápolása? Kik segítették ezen az úton?

– Életemben mindig aktív közreműködője voltam a község kulturális életének. Tanítóként természetesen a mi feladatunk volt a település ünnepségeinek megrendezése, nemkülönben a dalkör működtetése, s legfőképpen a hagyományőrzés. Répás Mária, Király Béláné és később Szedlák Edina tanítónő voltak ezen az úton a legfontosabb társaim. Mindannyian buzdítottuk a gyermekeket a hagyományok ápolására, s leginkább a szülőfalu szeretetére. Amikor Solymár József író, Mátraballa krónikása megjelent a faluban, utána hamarosan a települést is egyre többen ismerték meg. Gyakran szerepeltünk annak idején filmforgatásokon, s a televízióban is. Ifj. Nádasy László például hat órányi dokumentumfilmet készített a helységről. Solymár Józsi bácsinak egyébként gyakran vittem kóstolót az aznapi főztömből, vagy meghívtam egy kemencés lángos sütésére. Ő vetette fel valójában, hogy gyűjtsem össze, írjam le a palóc ételek receptjeit, ő pedig történeteket szőtt az ételek köré. A kis szakácskönyv kevés példányszámban jelent meg, emiatt nálam is csak egyetlen kötet maradt. Mindezeken túl már harminc éve vagyok a mátraballai népdalkör tagja, aminek irányítását négy esztendeje vettem át. Részt vettem továbbá a falu központjában található Tájház berendezésében is.

– Elkészült az a fontos helyi gyűjtés, ami jelenleg a Megyei Értéktárat gyarapíthatja. Melyek azok a mátraballai értékek, amelyekre az utókor igazán büszke lehet? Napjainkban hol tekinthetők meg ezek a kincsek?

– A megalakulásától tagja vagyok az Értéktárbizott­ságnak, amelynek célja a község értékeinek számbavétele, helyben való megőrzése és a hagyományaink ápolása. Répás Máriával és Bíró Sándorral gyűjtöttük össze Mátraballa „kincseit”. Ilyennek számít például a mátraballai túrós lepény és annak készítése, valamint a település jelképei: az állomási víz, az állomási vár és raktárépület, mindemellett a parókia, a római katolikus templom, a hősi halottak emlékműve, a millenniumi Csodaszarvas szobor, a palóc tájház, valamint Solymár József emlékszobája. Természetesen ezek sora csak bővülhet az elkövetkező időben.

– Meséljen egy kicsit a magánéletéről, a családjáról!

– Két felnőtt lány édesanyja vagyok. Eszter jogászként dolgozik Budapesten. Judit felnőttképzés-szervező, aki jelenleg ötéves Lilien unokámat neveli. Három esztendeje Pétervásárán lakom az új párommal. Az ő gyermekei is családtagokká váltak, így három unokával bővült a szeretteim köre. A húgom, az édesanyám is fontos része az életem minden napjának. Hálát adok az égieknek, hogy ilyen melegszívű emberek vesznek körül. Számomra mindig fontos volt a család.

Névjegy

Lajtosné Lécz Erzsébet 1964-ben született, az általános iskolai tanulmányait Mátraballán és Recsken végezte. Salgótarjánban az építőipari szakközépiskolát követően szerzett matematika–fizika szakos tanári és tanítói diplomát, amely végzettséggel tizennégy évig a mátraballai gyermekeket tanította. A Pétervásárán működő Aranykapu Humán Szolgáltató Központot 1998 óta vezeti. Irányítása alá tartozik a házi segítségnyújtás, a jelzőrendszer, a gyermekjóléti- és családsegítő szolgáltatás működtetése a térség tizenhét településén. Ez idő alatt megszerezte a közoktatási vezető és a szociális menedzser diplomákat is. A népdalok, a népi tánc, a múlt emlékeinek gyűjtése mai napig életének fontos részei.