Sorsok

Nemrég egy késő délután az egyik bevásárlóközpont közelében jártam. Már kezdett sötétedni. Előttem egy férfi ment dülöngélve. Reméltem, hogy nem vesz észre, ha kötözködhetnékje van, mert ránézésre erősebbnek tűnt nálam, és már azt kezdtem mérlegelni, hogy ha fizikai kontaktusba kerülünk, akkor mekkora erővel kell meglöknöm, hogy el tudjak menekülni. Mások is kerülték az ittas embert. Szemben egy anyuka jött nagyjából elsős korú kislányával. Ő is észlelte a veszélyt, és megfogta a gyerek kezét. A kislány azt mondta: „Nagyon fáradt lehet az a bácsi.” Az őszinte, ártatlan gyermeki megnyilvánulás és az ittas férfi látványa akkora kontrasztban volt, hogy könnyek gyűltek a szemembe, alig tudtam kipislogni őket. 
Szerencsés az a gyermek, aki nem tudja, milyen az, amikor ittasan megy haza az apja (vagy akár az anyja). Mennyi gyerek van, talán épp a szomszédban, aki retteg az estétől, mert az ittas szülővel egy fedél alatt lenni még felnőttnek is embert próbáló, egy gyermek pedig el sem tud menekülni. Kiszolgáltatott a szüleinek, akik feladata a gondoskodás, a szeretetteljes nevelés lenne. Hány gyerek nem tudja, hogy az elhanyagolás is bántalmazás: amikor hiába vágyik egy anyai ölelésre, játékra, sétára apával, nem kapja meg, mert a szüleinek nincs kedve foglalkozni vele.
Ez a kislány, aki elment mellettem, nem tudja, hogy mit jelent mindez. Az ő világában a szülő szilárd támasz, lehet benne bízni, hozzá lehet bújni, és ha baj van, segít. Bár minden gyereknek ezt adná meg az Ég!