Erre tényleg nem számítottunk: elállt a szavunk az egri származású hollywoodi rendező új filmjétől

Kovács Klaudia egri származású, többszörös díjnyertes hollywoodi rendező új filmje már számos nemzetközi elismerést érdemelt ki. 

A Brown Paper Bag, azaz a Barna Papírzacskó Cannes-ban megkapta a Legjobb rendező díjat egy olyan zsűritől, aminek az elnöke – az Amerikai Filmakadémia tagja és a Diák Oscar részleg kiemelkedő személye – a magyar származású Lawrence David Foldes. Az afrikai miniállam, Etioni királynője, Angelique Monet által alapított Artisan Festival World Peace Initiative, a humanitárius filmek Cannes-ban megrendezett fesztiválján pedig különdíjat kapott. 

Kovács Klaudia egyszemélyben az írója, a rendezője és a producere is a kisfilmnek, melynek készültekor – a pandémia miatt – először forgatott komoly felszerelés nélkül, pusztán egy mobiltelefonnal és minimális stábbal. 

A Barna Papírzacskó már a nagyközönség számára is megtekinthető online formában. A nemzetközi filmértékelő portálon, az IMDb-n rendkívül jó értékeléseket kapott. Csodálatos és remek rövidfilmként jellemzik, s valaki úgy fogalmaz, az alkotás mestermű, egy kis csavarral. Mi is kíváncsiak voltunk rá, ezért megnéztük, és jó szívvel ajánljuk mindenkinek, különösen most, az ünnepek előtt.

A film különlegessége, hogy nincs benne párbeszéd, így bárki számára érthető a történet. A főszereplő egy kaliforniai idős úr, aki egy barna papírzacskóval a kezében tart hazafelé. Különösen Amerikában, de világszerte is igaz, ha valaki meglát egy embert, aki bezacskózott csomagot tart a kezében, nagy eséllyel arra gondol, alkoholt rejteget. 

Nem csak egy ilyen jelenetnél igaz, hogy hajlamosak vagyunk első ránézésre megítélni másokat. Sokszor anélkül alkotunk véleményt, hogy tudnánk, mi a valóság. Úgy festünk negatív képet társainkról, hogy valójában azt sem tudjuk, milyen élethelyzetben vannak, fogalmunk sincs, hogyan telnek a mindennapjaik, s elég ritka, hogy valakit egy rossz első benyomás után mélyebben meg kívánunk ismerni. 

Bevallom, jómagam is ilyen szemmel tekintettem a film elején felbukkanó, rendezetlen kinézetű, idős, kissé bizonytalan léptű emberre. Rótta a kaliforniai utcákat, végig szorosan fogta a papírzacskóját, ügyelve arra, senki meg ne lássa annak tartalmát. Azt gondolhatjuk, főhősünk azért igyekszik haza, hogy mihamarabb elfogyaszthassa a napi alkoholadagját. Kis idő múlva azonban már azon kapjuk magunkat, hogy egy váratlan, különös fordulatnak vagyunk szemtanúi.

Kovács Klaudia filmje ékes bizonyítéka annak, hogy nem kellene első látásra megítélnünk senkit. 

Az alkotás valójában egy háromperces érzelmi hullámvasút, ami először gyanakvást ébreszt bennünk, s könnyen azon kaphatjuk magunkat az elején, hogy ítélkezünk. Majd ahogy tovább nézzük, hirtelen váltással máris megmelengeti a szívünket, a végén pedig elgondolkodtat, és tanulságot is levonhatunk belőle. 

További részleteket nem árulok, mert ezt a filmet látni kell, s úgy gondolom, nem érdemes halogatni, mert erre a legalkalmasabb hónap a december. 

Az alkotói munkát külön nem részletezem, beszéljenek helyettem Kovács Klaudia új filmjének már eddig bezsebelt díjai és többszöri fesztivál meghívásai. Beválogatták például a Tarzana Nemzetközi Filmfesztiválra is. Tarzana neves városrésze Los Angelesnek, s jelentős szakmai háttere van. Egyebek között ott forgatták annak idején a Casablanca, a Thelma és Louise, valamint az E. T. mozik egy részét. A várost pedig Tarzanról nevezték el, akit a hazánkból elszármazott Johnny Weissmuller alakított.

A film linkje megtalálható az alkotó facebook oldalán.