Olyan enyhe az idő mostanában, hogy a pelék felriadnak téli álmukból, a mókust meg kirabolhatják

A hótakarónak és a hetekig tartó fagypont alatti hőmérsékletnek fontos szerepe van mind a mezőgazdaságban, mind az állatvilág életében. Ennek hiánya számos gondot okoz a gazdáknak, de vajon az állatok hogyan élik meg a kiszámíthatatlan időjárás okozta bizonytalanságot? 

Ezt a témát jártuk körül Tóth Péter gerinces zoológiai referenssel, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársával.

- A legnagyobb problémát nem feltétlen az enyhe téli időjárás, hanem az időtartamának kiszámíthatatlansága jelenti – mondta a szakember. - Azt azonban nem mondhatjuk egyértelműen, hogy csak negatív hatása lenne mindennek. Ez függ az állatfajtól és attól, hogy milyen mértékben és gyakorisággal következnek be ezek, a korábban tapasztalhatótól eltérő időjárási körülmények. Például a pelék három hazai fajára egyaránt jellemző, hogy téli álmot alszanak, ráadásul ők a leghosszabban, az őszi első fagyos naptól a tavaszi időszak végéig. És nem a hideg miatt teszik ezt, hanem elsősorban a táplálék és részben a lombkorona hiánya miatt. A pelefajok egyedei a lombok között jól el tudnak rejtőzni nyári aktivitásuk idején, de télen, amikor nincs levél a fákon, nagyon ki lennének szolgáltatva a ragadozóik kutató szemének. Annak érdekében, hogy téli álomba – hibernációba – merülhessenek, raktározniuk kell. Egyrészt komoly mennyiségű zsírt halmoznak fel testükben, másrészt tartalék táplálékot is begyűjtenek. Hosszan tartó inaktív állapotuk és minimálisra csökkent életfolyamataik fenntartása közben testzsírjukat mind elégetik, majd ha tartósan melegszik az időjárás, akkor felébrednek, és a táplálékban szűkös tavaszi időszakban is tartalékkészleteiket fogyasztva élnek túl - magyarázta. 

- Mivel a korábbi időszakra jellemzőnél enyhébbé, változékonyabbá – kiszámíthatatlanná – vált a téli időjárás, a pelék többször is felébredhetnek, amikor átmenetileg jelentősebben enyhül az idő. És minél többször kényszerülnek aktívvá válni, annál több energiát használnak fel. A pelékre korábban nem jellemző téli ébredések folyamata alkalmanként fél-egy napig tarthat, amelynek során felgyorsul a szívverésük, a légzésük, megnő a testhőmérsékletük, és ez mind az elraktározott testzsírból veszi el az energiát. Aztán, ha ismét bejön egy hidegebb idő, akkor kénytelenek újra téli álomra váltani, ami szintén energiaigényes folyamat.

Arra a kérdésünkre, hogy a tartós hótakaró hiánya mit okozhat, a szakember elmondta, hogy ennek fajonként eltérő előjelű, de összességében inkább negatív hatásai vannak. A mókusokat hozta fel példának, amik rendszeresen igen sok makkot, mogyorót raktároznak el különféle rejtekhelyekre, azonban ha ezeket nem rejti el a rájuk hulló hó, könnyebben megtalálhatja a szajkó, a vaddisznó, vagy bármely más olyan állat, amelyik megeszi a tölgy- illetve bükkmakkot. Hótakaró hiányában talán egymás készleteire is könnyebben rábukkannak a tartalékot felhalmozó fajok egyedei, aminek megtörténte veszélyeztetheti és esetenként segítheti is a kifosztás miatti veszteségeket elszenvedő egyedek túlélését.

A hótakarónak hőszigetelő hatása is van – folytatta a szakember –, ez különösen fontos azoknak az állatoknak, köztük például a sünöknek, amelyek a talajfelszín közelében alakítják ki téli búvóhelyüket. Ugyanakkor a hótakaró elrejti a lehetséges táplálékforrásokat, ezzel nehezíti annak észlelését és megszerzését.

Ha a magasabban fekvő területeken van hó, de alacsonyabban nincs, az nem feltétlen befolyásolja negatívan az adott környezetben tartózkodó állatok viselkedését, életét, ehhez többségük tud alkalmazkodni, amennyiben a hótakaró, vagy annak hiánya viszonylag tartósan fennáll – tette hozzá a szakember.

- Évszázezredek alatt alakultak ki az állatok ma ismert tulajdonságai, viselkedési formái, állandónak tekinthető vagy többnyire lassan változó éghajlati adottságok mellett. A többször ismétlődő lehűlések, így a legutóbbi jégkorszak időszakában, például a ma téli álmot alvó állatfajok őseinek egyedei valószínűleg az éhenhalás szélére sodródtak, talán jelentős részük éhen is halt, de amely egyedek akkor túléltek, azoknak a genetikája öröklődött tovább – folytatta a referens. – Ez azonban egy felfoghatatlanul hosszú folyamat során történt, amelyben minden túlélő generáció egy kicsit változó adottságú egyedei hozzájárultak a faj alkalmazkodási sikeréhez, mire a ma ismert, bevált képességeiket kialakították. A jelenleg zajló klíma- és időjárás-változás azonban túl gyorsan zajló és radikális változást eredményez, amihez a ma ismert fajok jelentős hányadának egyszerűen nincs ideje alkalmazkodni.