A mofettának köszöni a megmaradt lábát a Mátraderecskén gyógyuló beteg

Mindannyian reménnyel telve jövünk ide, s nem, nem félünk a haláltól. Pedig az őrző, felvigyázó mentőtisztek mondják: jaj, csak le ne hajoljunk a padlószintre, mert a gáz mérgező, mert azonnali rosszullétet, fulladást, halált is okozhat.

Mondják, hogy két évtizede az egyik közeli házban elsőáldozásra készülődtek. A hétvégi nagy eseményre elő kellett készíteni az edényeket. A nagymama - mint már annyiszor - lement a pincébe a nagy lábasért, lehajolt, s bizony ott is maradt. Éppen hazaérkező fia megpróbálta kimenteni, de ő is a gáz foglya lett. Máskor meg a fúrt kutat megsegítő szivattyú szerelői vesztek oda a vízaknában. A szakember erre azt mondja: - "Mátraderecske lakossága az évszázadok során megtanult együtt élni a gáz szivárgással, azonban néhány ház pincéjében, mélyebb fekvésű helyiségekben, kutak ásásakor több alkalommal fordult elő rosszullét, tömeges baromfipusztulás, három esetben haláleset.”

Mátraderecskén a természet áldásos, ámde veszélyes ajándéka lett a gyógyító idegenforgalmi látványosság alapja: a mélyről feltörő radon tartalmú, széndioxidos gáz. Az épület tervezője - aki ma már az intézményt is irányítja - meséli, hogy megkeresték azt a magaslati pontot, ahol természetes úton tört fel a gáz a mélyből, s oda tervezték az épületet. A ház, középen egy mutatós oszlopos fogadó csarnokkal és két szárnnyal impozáns és hívogató. Az egyik szárnyában a fenyőfából ácsolt medencék kétszer negyven fő fogadására alkalmas ülőhelyekkel pompás kilátással, a másik szárnyban tornára, masszázsra, kényelmi szolgáltatásokra berendezetten várják a vendégeket. Még 2004-ben a Széchenyi Terv részeként emelték az épületet, majd TB támogatott lett az egészségügyi szolgáltatás.

Ülünk a medencében, s bár nem illik gesztikulálni, mert a hirtelen mozdulatok felforgatják a gázt, de azért mégis eszmét cserélünk. Beszélni, halkan, visszafogottan azért lehet. A gáz csak derékig jön fel, középen elszívó berendezés vigyázza biztonságunkat. Egy szlovákiai házaspár hat esztendeje jár ide egy-egy hétre - náluk ugyanis nem támogatja a kezelést a társadalombiztosítás -, de a pár féllábú férfi tagja állítja: hogy a másik lába megmaradt még, s nem kellett amputálni, azt az itt töltött gyógyító napoknak köszönheti. A közeli szálláson töltenek időről időre egy hetet, gyönyörködnek a falut körülvevő mátrai tájban, és rendületlenül járnak kezelésre, ha úgy hozza a helyzet, napjában kétszer is: kora reggel és délután.

Minden beérkező beteg a kezelőlapja regisztrálása után sportruházatba öltözik - a rövidnadrág és póló az előnyös -, majd vérnyomás mérés következik. Nagyjából negyven percenként engedik be a kezelteket a medencékbe, ahol 25 percet tölthetnek el. Majd kimenetelkor - amit egy óracsörgés jelez - pihenésre és s ismét vérnyomás mérésre kerül sor.

Ülünk a gázban és azt remélem, hogy az én vérnyomásom is csökken. Német barátaim tanácsát - ohne pille- igyekszem megfogadni. Általában így is van, a kezelések után megszelídül. Egy fiatalasszony elárulja: ő tabletta helyett jön ide, mert a természetes gyógymódok híve. Más is esküszik a natúr dolgokra, mindjárt meg is osztja velem a saját kenyérsütésének receptjét, s azt is, hogy melyik gyümölcsből mikor mit kell tartósítani. Ő hallott róla, hogy a pápa őszentsége is csak idénygyümölcsöt fogyaszt. Mindannyian hiszünk a természeti és a természetfölötti erőkben. 

Úgy helyezkedem, hogy a kilátás, vagy a Kékesre, vagy a falucska csodás barokk templomtornyára mutasson. A vendégek többnyire Pestről, Heves és Borsodból valók, de vannak olyanok is, akik a Dunántúlról fedezték fel ezt az egyedi kincset itt. Észak-Magyarországon, Kőszegről, Sopronból jöttek. Többen vannak helybeliek is. Olyanok, akiknek felmenői még itt laktak, nekik már csak az ingatlanuk van a faluban, ahová füvet nyírni, rendet rakni járnak, s közben eljönnek pár napra a Mofettába kezelésre. 

Az egyik asszonyka - akit az egri palóc dalos népdaltalálkozókról tartok ismerősnek – elárulja, hogy itt lakik, itt is dolgozott az orvosi rendelőben. Még emlékszik arra az időre, amikor fizikusok jártak a faluban bemérni a gázkitörés mértékét. A Kovászna megyei tudós volt az első, aki az erdélyihez hasonló jelenséget bevizsgálta, és megállapította, hogy itt gyógyító gáz van. Ezt az idős doktornő is megerősíti, aki több mint négy évtizedet szolgált háziorvosként a településen, s most itt rendel, felváltva egy fiatalabbal. Pár kérdés után rátapint minden bajomra, de én kérdezgetem a jelenség felől is.

Maga Teller Ede, a Nobel-díjas atomfizikus is járt a faluban, 1994. június 6-án fát ültetett a temetőben a Hősök emlékműve mögött, a faültetések bizonyítéka is ott van. Több Nobel-díjas is megfordult itt. Gajdusek Dániel Nobel-díjas professzor és Jan S Nilsson, a Svéd királyi akadémia elnöke is eltöltött rövidebb-hosszabb időt a faluban. A táblák kissé megkoptak, nehéz kisilabizálni.

Mindenesetre a falu nagy reményeket fűzött a fejlesztésekhez. Sok magánszálláshely, panzió kínálja a szolgáltatást, de hogy mégsem jött a felvirágzás, azt a gyógyító intézménnyel szembeni megkezdett, de félbehagyott beruházás is bizonyítja. Kevesen tehetik, teszik meg, hogy kijárjanak ide Egerből, vagy Gyöngyösről: idő és pénzigényes a gyógyulás. Jobbára csak nyugdíjasok jönnek. Aki dolgozik, annak pénzt kell keresni, akinek meg már nem, annál megesik, hogy olyan az egészségromlás, hogy kitartás és mély hit kell a gyógyuláshoz.

Ülünk a gázban. Mellettem szépasszony - velem korú - aki remeg, hogy megfullad, aztán kiböki: a férje az, akinek súlyos érszűkülete van, ő csak próbaképpen jött el ide. - Járjon vele! - biztatom, mert a házastársi együttérzés legalább olyan fontos, így erősítem meg elhatározásában.

Hát, sok orvos csak legyint, mondja egy termetes férfi, nem hisz benne. - És maga? - kérdem. Én hiszek - biccent egy nagyot az érdeklődésemre, s belehúz az ásványvizes üvegbe. Mert aki idejár, annak inni is kell, mondja, legalább két és fél litert naponta!