Kutyafáját

Nem ez az első, és valószínűleg sajnos nem is az utolsó, hogy a felelőtlen állattartók miatt túráztatom az agyam. Nem találtam ugyanis gazdát az utolsó kutyának, akit megmentettem az utcáról, pedig előtte már többet is összeszedtem, elvittem őket orvosokhoz, majd gazdikat kerestem nekik. Szóval, ő nálunk maradt, a másik két saját kutyánk mellé harmadiknak, így be kellett látnom, hogy nem tudok több mentést vállalni, mert már telt házunk van, a pakliban pedig benne lenne, hogy még egy a nyakunkon maradna. 

Pedig lenne kit megmenteni, olyannyira, hogy házhoz jönnek a jelöltek. Legutóbb például egy nyakörves delikvens akart bejönni utánam a kapun. „Kijárós” lehetett, mert nem volt vékony, rendezettnek tűnt. Telefonszámos bilétája persze nem volt. 

Úton-útfélen látok ilyen önsétáltató ebeket, akiknek a gazdái csak legyintenek, mondván, hogy majd hazajön. Lehet, hogy egyszer nem megy majd haza, bár gondolom, nem okoz majd a gazdájának nagy traumát a hiánya, másképp felfogná, hogy miért kellene portán belül tartania az állatot. Az ivartalanítás ritka, mint a fehér holló, így egyre csak nő a kóborok száma is a kijárós társaik miatt, és soknak hiába van gazdája, nem tartják jól őket. 

Kutyafáját már, az ebekkel nem kiabálni kellene, nem bántani, szeretni kellene őket és gondoskodni róluk! Nehéznek tűnik? Elárulok egy titkot: nem muszáj ám kutyát tartani.