Rombolók

Alighanem a legtöbb településen akadnak olyan emberek, akiknek semmi sem jó. Mindenben a hibát keresik, megkérdőjelezik a legjobb szándékot is, harsányak, bírálnak elvtelenül. Egész életüket ennek szentelik; megdicsőülnek önnön felmagasztalásuktól, miközben mérgezik a közösséget. 

Torz világlátás kell ehhez, de ők képesek együtt élni önmagukkal, noha nemcsak tágabb környezetük szenvedi meg perverzitásukat, hanem vélhetően a családjuk is – hacsak a társuk is nem hasonszőrű. Vagy netán őt is terrorizálják...? Közben talán észre sem veszik, hogy saját ártatlan gyermekeik sínylik meg módosított tudatukat, hiszen otthon mást sem tapasztalnak, mint a romboló lelkület negatív energiáit. 

Mielőtt azonban ezeket az embereket szentté avatná saját egójuk, érdemes megvizsgálni létezésük egyéb szegmenseit is. Például a múltjukat: van-e erkölcsi alapjuk a kritikára? Csúsztatásaik, hazugságaik, rágalmaik vajon feljogosítják-e őket a moralizálásra? Tisztességesek? Miből élnek? Fizetnek adót? Példamutató-e az életük? Avagy csupán frusztráltságukból adódó korcs bosszú vezérli cselekedeteiket? 

E kis eszmefuttatás nem célzott, bár az is lehetne, s ha valaki találgatni próbálna, aligha lőne mellé. Hacsak azzal nem, hogy azt hihetné, van egy erkölcsi minimum, amit még a zsiványok, a legelvetemültebbek is tiszteletben tartanak. Elárulom: ez korántsem biztos. Aki gonosz, a velejéig az.