Hősök

A boltos, aki rám szól, hogy holnaptól akciós lesz a mosószer, várjak egy napig a vásárlással. A kazánszerelő, aki vasárnap délelőtt autóba ül és eljön, hogy megnézze, miért csöpög a kazán. A patikus, aki figyelmeztet, hogy nézzek utána, az ünnepek előtt van-e elegendő gyógyszer a családban. A szomszéd, aki egy fél mondatra jön a szerszámokkal, és elhárítja a bajt. A kertbarát, aki ha felesleg van a kertjében, szívesen osztja meg a gyümölcseit. A háziorvos, aki idős kora ellenére személyesen meglátogatja betegeit, ha elesettebbeknek érzik magukat. Ők az én mindennapi hőseim. Ők, akik figyelmességükkel is szolgálnak. 

Az idén sok segítőkész embert sodort az utamba a sors, és a hálát ezért nehezen tudnám szavakba önteni. Külföldről nemrég hazaért, idős barátom mesélte, hogy az útja során csupa kedves, segítőkész emberrel találkozott. Hiába kellett a repülőtéren órákat várakoznia a poggyászaival az induló járatra, nem érzett se bosszúságot, se fáradtságot. Idegen emberek szólították meg és ajánlották fel a segítségüket az induláskor, és a késő éjszakai hazaérkezéskor is. Ez elég volt ahhoz, hogy ne egy személytelenül működő gépezet jelentéktelen csavarjának, hanem embernek érezze magát. Igazán nem kell sok a jóhoz, csupán egy csöppnyi figyelem, amelynek a fókusza a másik ember. Mindenki átléphet az önzőség korlátain, és megengedheti magának a másra figyelés gesztusát. Csak nyerhetünk vele. Ő is, én is.