350 év után boldog lehet Csepellényi György pálos szerzetes

Ez év februárjában megkezdték Csepellényi György pálos szerzetes boldoggá avatási eljárásának egyházmegyei szakaszát. Portálunkon is beszámoltunk már arról, hogy dr. Ternyák Csaba egri érsek a napokban bejelentette: a vértanú szerzetes életének fontos állomásait jelentő települések – Füzér, Sátoraljaújhely és Egerfarmos – plébánosai és polgármesterei kezdeményezték, hogy indítsák újra a már többször elkezdett, de a történelem viharai miatt elakadt folyamatot. 

Megkezdődött Csepellényi György boldoggá avatásának folyamata címmel írt a vértanúról az Egerben élő dr. Szuromi Rita, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpont tudományos segédmunkatársa az intézet weboldalán. Mint olvashatjuk, ötven évvel ezelőtt, 1974-ben azonosították sátoraljaújhelyi nyughelyén Csepellényi György (1626 körül – 1674) csontjait. A vértanúhalált halt pálos szerzetest már saját századában tiszteletreméltónak nyilvánították, ám boldoggá avatása 1789-ben, 1769-ben és 1949-ben is elakadt, a napokban azonban megkezdődött annak egyházmegyei szakasza, írta dr. Szuromi Rita.

– Ma is Barátfertő néven emlegetik azt a helyet, ahol 350 évvel ezelőtt, május 24-én Csepellényi György pálos szerzetest két hónapos kínzás után karddal kivégezték. Vértanúhalálának helyszíne, Szőke puszta – amely egykor Heves- és Borsod vármegye határán, Egerfarmostól délkeletre helyezkedett el – a középkorban az egri káptalan tulajdona volt, melyet a felnémeti pálosok 1481-ben negyedrészében bírtak. A XVI. század végén, miután az egri püspökség Jászóra és Kassára menekült, az északi végvárak és a falvak lakossága áttért a református hitre. A XVII. század második felében már erőteljesen megjelentek a vallási ellentétek, amelyek a vasvári béke megkötése, a Habsburgok abszolutisztikus politikájának eredményeként csúcsosodtak ki. Ennek a korszaknak a vértanúja lett Csepellényi (másképp Cseplényi) György pálos szerzetes is – részletezte dr. Szuromi Rita.

A vértanúhalált halt szerzetesről a cikkben megtudhatjuk, hogy a Trencsén vármegyei Biccse településen született, nemesi családban. Apja Csepellényi György volt, anyja Patay Zsófia, akit mély vallásosság és a szegények iránt érzett rokonszenv és segítőszándék jellemzett. Talán ez utóbbi is hozzájárult ahhoz, hogy a fiatal Csepellényi György 1637-ben beiratkozott a jezsuiták nagyszombati gimnáziumába, ahová később Pál nevű testvére is követte. Tanulmányai befejezése után a felsőelefánti Keresztelő Szent János pálos kolostorba került, ahol 1643. május 3-án, a Szent Kereszt ünnepén letette fogadalmát. Már a noviciátusban kitűnt életszentségével, szigorú életmódjával és Mária-tiszteletével. Bölcseleti és hittudományi tanulmányai végeztével a pápai, majd 1660-ban a máriavölgyi kolostorba helyezték alperjelnek. Máriavölgy ebben az időben a rendfőnök székhelye volt, az itteni pálosok pedig a csodatévő Mária-szobor hatására kialakult kegyhelyet is gondozták.

Csepellényi a kolostor egyik meghatározó személyisége lett. Beszédei hatására számos megtérés történ Nagyappony és Kisappony falvakban. Így jellemezte őt Hevenesi Gábor: „Iskoláit befejezve, hogy lelkének inkább gondját viselje, a Remete Szent Pál törvénye szerinti életre adta magát. Aki csak találkozott vele, észrevette életszentségét és szűzi tisztaságát, melyet a sírig megőrzött. A szentbeszédben kiváló szónoknak bizonyult. Kétszer volt szubprior a konventokban, majd a lázadásokkal teljes időkben a hívek üdvösségének gondozását bízták rá. Feladatát György dicséretesen látta el. Fáradozásának nem is maradt el gyümölcse: sokakat megerősített a katolikus igazságban, és a nem katolikusok is tanúsítják, hogy hét falut visszatérített a katolikus hitre. A lelkek között végzett aratása miatt a nem katolikusok börtönbe vetették. Minden áron rá akarták venni a katolikus hit megtagadására, de ennek épp ellenkezője történt, mert kegyetlen kínjai közepette csak megerősödött az erényben. Annyira nem tudták a gyötrelmekkel megfélemlíteni, hogy kérte, még inkább kínozzák, hogy meghalhasson a hitéért.”

– 1669-ben Csepellényit nyolc társával együtt Felső-Magyarországra küldték. Állomáshelye Füzér lett, eredményes működését bizonyítja, hogy hét falut is visszatérített a katolikus hitre. A falvak rekatolizációja felbőszítette a katonák egy csoportját, akik 1674. március 26-án, húsvét másnapján behatoltak a füzéri plébániára, s rabszíjra fűzve magukkal vitték Csepellényit. Fogsága 60 napig tartott, ezalatt embertelen kínzásokat és megaláztatásokat kellett elviselnie. Napokon keresztül ruhátlanul kellett járnia, megostorozták, leköpdösték, bíborköpenyt húztak rá, hatalmas csomagokat kötöttek vállaira, majd egyikük a hátára ült, és sarkantyúját mélyen az oldalába vágva, futásra kényszerítette. Csepellényi alázatosan tűrt és imádkozott. Kínzóinak egyike ezért szent embernek nevezte. Fogvatartói, akik bizonyára váltságdíjat reméltek a szerzetesért, az (Eger)Farmos melletti Szőke pusztára vitték. Miután a váltságdíj nem érkezett meg, úgy döntöttek, hogy lefejeztetik. Ám a hóhér, bár a bárdot többször felemelte, nem tudta ezt megtenni, mert keze erőtlenül lehanyatlott. Kínzói végül 1674. május 24-én, Úrnapján karddal ölték meg a szerzetest – fogalmazott dr. Szuromi Rita.

Mint írta, a Csepellényi teste napokig hevert temetetlenül, az oszlás minden jele nélkül. Az egri pasa személyesen intézkedett, hogy „Isten szent emberét” tisztességesen eltemessék. A farmosi templomban a mártírok miséjét imádkozták érte. Amikor a temetőben Nagy János mezőkövesdi plébános eltemette, a legenda szerint több csodálatos esemény is történt. Később Csepellényi romlatlan holttestét a farmosi temetőből kiemelték, és a Rákóczi által ezen eset örök emlékéül épített kápolna (Rákóczi kápolna) sírboltjába eltemették.

– Testét 1689-ben a sátoraljaújhelyi pálos templomba szállították, s a Szent Keresztoltár alatt örök nyugalomra helyezték. Fenessy György egri püspök még ebben az évben megindította a szentté avatási eljárást. A Római Szentszék megengedte tiszteletét, de szentté avatása különböző okok miatt elmaradt. Rendjük puritán szabályai miatt a pálosok sem szorgalmazták rendtársuk szentté avatását, így évszázadokon keresztül Csepellényi György csak tiszteletreméltó maradt az egyház mártírjai között. Csontjait 1974-ben azonosították, majd 1989-ben, temetésének 300. évfordulóján egy tölgyfa osszáriumban, korábbi kriptájában helyezték el. Életét és mártíromságát elsőként a mezőkövesdi plébános, Nagy János (aki a farmosi templomban a temetési szertartást is végezte) írta meg. Csepellényi élete hivatalos kultusz hiányában az elmúlt évszázadokban többször is torzult. 1864-ben már úgy írták le a történetét, hogy „amidőn még régi időbe egy Szent Ferencz rendű barát Farmos községbe már akkor felállva létező régi Imaházba sietett az Isteni szolgálat meg tartására, útközbe épen ezen nevezetes tó szélén a megtámadók által öletett meg Csepellényi György szerzetes, és így régi emlék mellett e tó Barátfertő név alatt ismeretes.” Emléke és tisztelete ennek ellenére megmaradt az egerfarmosi és a mezőkövedi hívek között, s a helyet, ahol a legenda szerint Csepellényi mártírhalált halt, ma is Barátfertő néven emlegetik – foglalta össza dr. Szuromi Rita.