Barack van?

Tessék mondani, barack van? – egy bizonyos életkor fölött ismerősen csenghet a hajdani rádiókabarékból a kocsmanyitásra váró szesztestvérek egyikének unalomig ismételt, szomjasan nyeldeső reménykedése. Az italbolt zárt ajtaja láttán aztán visszasüppedt az öreg kocsmabútor az előző napi tivornyázásból megmaradt delíriumba. 
Gyakran úgy érzem, egyre inkább delíriumban vagyunk, amikor örülünk a mind sűrűbben előforduló időjárási anomáliáknak. Persze, csak akkor hurrázunk, ha az évszaktól jelentősen eltérő idő nekünk, embereknek kedvezően alakul. Mint a napokban is, amikor február első felének dacára igencsak tavaszias szelek fújtak, az ország nagy részén napokon át akár 15–18 Celsius-fokokat, vagy többet is mérhettünk. 

Amikor február tizedike táján rövidnadrágban grasszálunk – nem mondanám, ha nem láttam volna rá példát a napokban –, vajon eszünkbe jut-e, mi mindennel szembesülhetünk a későbbiekben. A megannyi negatív következmény közül most pusztán a kertünkben évek óta elfagyó barackfára gondolok. A korai enyhe idő idő előtt „megindítja” a fát, aztán a márciusi fagyok rendre elviszik a termést. Az embernek röpke örömet okozó februári tavasz az első tömeggyümölcsünk pusztulását jelentheti. 
Amikor aztán nyáron megkérdezzük a piacon: Tessék mondani, barack van? – vagy nemleges lesz a válasz, vagy a fagyokat valahogy túlélt pár szem gyümölcs árától fagy le a februári mosoly az arcunkról, igaz, akkor már túl nagy hőség lesz ehhez. 

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)