Negyven éve még a három "ünnepet" egybemosó FIN részeként emlékeztünk március 15-re

Talán a mostani fiataloknak érdemes elmondani néhány tudnivalót a negyven-ötven évvel ezelőtti viszonyokról. Így például azt, hogy a szocialistának nevezett rendszerben – ami lényegében az úgynevezett demokratikus centralizmus Lenin által kiagyalt irányítási elvén alapult – minden a pártközpontban, ott is néhány szobában dőlt el.
Voltak persze díszletek is ahhoz, hogy a pártirányítás a "demokratikus" jelzőt magára tudja aggatni, s ezen díszletek leglátványosabb eleme a Hazafias Népfront volt, ami úgymond a munkás-paraszt hatalom minden más társadalmi rétegét is képviselte. Az országgyűlési választásokon például egy jelölt volt mindenhol, s az a népfront színeiben indult.

Az egész rendszerhez persze kellett az ideológia, ami igazolta az ország szovjet tipusú berendezkedését, működését. A társadalmi tudat átformálásának módszerét leginkább a nemzet ünnepeinek a "világproletariátus" eszméje alá való beillesztési kísérlete mutatja legszemléletesebben.
A legfőbb célpont ebben a személetformálásban természetesen az ifjúság volt, a tizen-, huszonévesek pedig a Kommunista Ifjúsági Szövetségen (KISZ) keresztül voltak elérhetők és az eszmével fertőzhetők. (Jellemző, hogy maga az egypárt – Magyar Szocialista Munkáspárt – a szocialista jelzőt használta a nevében a fiatalok szervezete viszont a kommunistát.)
És itt el is érkeztünk – a ma már nemzeti ünnep – március 15-éhez. Abban a korban nemhogy nem volt nemzeti ünnep az 1848-as forradalom kirobbanásának napja, hanem még egy egyszerű munkaszüneti nappal megtisztelt ünnep se volt. Nemzeti jellegét is elvette a rendszer azzal, hogy részévé tette a KISZ által felügyelt és szervezett – Forradalmi Ifjúsági Napok (FIN) elnevezéssel illetet – rendezvénysorozatnak.
Azt, hogy mit jelentett ez a részévé tevés jól példázza akár csak egyetlen ünneplésnek, mondjuk az 1979-es március 15-ének – az akkor még Népújságnak hívott – megyei napilapban való tudósítása. 
Tény, hogy ugyan a címlapon jelent meg, de mai szemmel igen furcsa konstrukcióban a tudósítás. Kezdődik mindjárt a címrendszerrel, ami részben a fővárosba tolja az ünnepet, másrészt ifjúsági megemlékezéssé silányítja le: "Koszorúzási ünnepség a budapesti Petőfi-szobornál — Nagygyűlés a Múzeumkertben— Megemlékezés a kápolnai csata emlékművénél Szoboravatás Hatvanban, március 15-i ifjúsági programok Egerben"
De maga a cikk se "kutya", hiszen bevezető mondata sokat elárul arról, miként is volt szabad kezelni március 15-ét a szovjethatalom árnyékában: „Tavasz, forradalom, ifjúság” — „Hazafiság, nemzetköziség” — „1848 eszméi ma válnak valóra” — hirdették a transzparensek, amelyek alatt ifjúmunkások, diákok, felnőtt dolgozók ezrei sorakoztak fel az 1848-49-es polgári forradalom és nemzeti szabadságharc 131. évfordulójára emlékezve Budapesten tegnap reggel a Március 15. téren." 
Sorakoznak a tudósításban azok a mondatok, amelyek a nemzeti ünnep jelleget igyekeznek eltünteti "... Ezen a napon felkeresték a fővárosi fiatalok a 48-as emlékhelyeket... majd eljutottek a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a KISZ Központi Bizottsága által rendezett nagygyűlésre. 
Érdemes idézni pár mondatot Deák Gábornak, a KISZ Központi Bizottsága titkárának beszédéből is. 
– Nekünk most forradalmár elődeink példáját követve korunk feladatait kell megoldanunk. ... Legfőbb feladatunk, dolgozni a mindennapok követelményeinek megfelelően: dolgozni, gyarapítani a haza szolgálatába állítandó erőinket, növelni a tudást, a szorgalmat, a meggyőződést, a lelkesedést, hogy jól szolgáljuk a béke és a haladás egyetemes ügyét." 

Az ünnep persze leért megyénkbe is. Március 15-én ifjúsági napot rendeztek Kápolnán, ahol a megye fiataljai adtak randevút egymásnak – olvashatjuk a cikkben, amiből az is kiderül, hogy a rendező a Hazafias Népfront, valamint a KISZ volt.
Az eseményen "Köpf Lászlóné, a megyei KISZ-bizottság első titkára köszöntötte az ünnepség résztvevőit. Beszédet Páti Jenő megyei népfronttitkár mondott, aki egyebek között kiemelte: 
"Azok tették igazán magukévá a márciusi célokat, akik azt vallották, hogy csak a kizsákmányolást örökre száműző társadalom képes ledönteni a válaszfalakat ember és ember között, eggyé forrasztani minden hazafit a nemzet felemelkedéséért, boldogulásáért folytatott harcban. Ma már abban a tudatban ünnepelhetjük 1848 és 1919 márciusát és 1945 áprilisát, hogy valóra váltottuk a történelmi örökséget."– így szóltak a szavak, amelyek a ma szemüvegén át még pontosabban megmutatják a három "ünnep" egybemosásának a technikáját.
A fiatalabb korosztály kédvéért érdemes ideírni, hogy március 21-éről, az 1919-ben e napon kikiáltott Tanácsköztársaság napjáról, s április 4-éről, a második világháború magyar földön véget ért dátumáról van itt szó, amit felszabadulásunk napjaként – dal is őrzi, hogy érctorkoknak kell harsogni felszabadítónk hősi nevét – évtizedekig ünnepelt az ország.

Munkatársunk személyes emlékei szerint nem minden fiatal, különösen pedig Egerben tanuló főiskolai hallgató elégedett meg azzal, hogy koszorúzásra menjen a Petőfi szoborhoz. Néhány tucatnyian évről-évre voltak olyan bátrak, hogy Románia határán átlépve Aradra utazzanak – október 6-ákon is mentek persze –, s ott emlékezzenek meg a hazafiságunk legnagyobb ünnepéről.
Hazatérve persze megbízható hallgatótársaiknak be is számoltak az útról, illetve azokról a vegzálásokról, amelyen a hatóságok részéről át kellett esniük az országhatár mindkét oldalán. Amiként a Csauseszku-rendszer nem szerette, ha Arad környékére magyar ember betette a lábát, úgy a kádári gépezet is mindent megtett az ilyen renitensek megfélemlítéséért.