Névadó ünnepség

2024.08.30. 13:59

Kányádi Sándor nevét vette fel a gyöngyöstarjáni általános iskola

A névadó ünnepségen felavatták az iskola emléktábláját, bemutatták új címerét, felszentelték az iskolazászlót, és egyben a hétfőn kezdődő tanévet is megnyitották.

Szabó István

Pénteken tartotta névadó ünnepségét a gyöngyöstarjáni általános iskola. A tanintézmény neve, a szakminiszteri jóváhagyás után, szeptember elsejétől immár Kányádi Sándor Általános Iskola. A pénteki ünnepségen a ceremónia része volt az iskola emléktáblájának felavatása, címerének bemutatása, az iskolazászló felszentelése, és egyben a tanév megnyitása is. Tippanné Szabó Erika iskolaigazgató köszöntőjében elmondta, az iskola rengeteg pozitív energiát, szeretetet, bizakodást és hálát halmozott fel erre a napra a hónapok óta tartó készülődés során.

– Mi a jelentősége egy névnek az iskola életében? A név mindig nagyon fontos volt, minden időben. Aki valaminek nevet ad, az a név attól fogva hozzá tartozik. A nevek egyedivé tesznek bennünket. Végig kell gondolnunk, kihez és mihez kell méltónak lennünk, milyen követelményt állítottunk magunk elé azzal, hogy iskolánk Kányádi Sándor nevéhez kötődik majd. A magas színvonalú oktató-nevelő munka mellett kiemelt szerepet kell kapjon az irodalom, a természet, a közösség, melyek névadónk életében és költészetében is fontosak voltak. Emeli az ünnepünk fényét, hogy Magyarországon a gyöngyöstarjáni általános iskola az első köznevelési intézmény, amely Kányádi Sándor nevét viseli. Innen csak indulni lehet, s aki elindul, visszajöhet – ezt a Kányádi-idézetet választotta az iskola a jelmondatának, mert ez a szellemiségünket és közösségi összetartozásunkat is kifejezi – fogalmazott Tippanné Szabó Erika.

Pénteken tartotta névadó ünnepségét a gyöngyöstarjáni általános iskola
Pénteken tartotta névadó ünnepségét a gyöngyöstarjáni általános iskola
Fotó: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

 

Horváth László országgyűlési képviselő szintén egy Kányádi-idézettel kezdte beszédét: Én sem volnék, ha nem volnál, ha te hozzám nem hajolnál, te sem volnál, ha nem volnék, ha én hozzád nem hajolnék.

– Az első sort mondhatná maga az iskola is, hiszen mi lenne vele diákok, pedagógusok, szülők nélkül. De fordítva is igaz a harmadik sor szerint, azaz, mi lenne velünk iskola nélkül. Nem ismernénk meg a világot. Ez az idézet arra is rámutat, hogy az ember önmagában semmihez sem tud kezdeni. Az ember csak akkor ember, ha van legalább egy másik társa. Mindig egy másik emberben találjuk meg azt a megértő, támogató társat, aki túlsegít az élet bajain. Mire is kell az iskolának tanítani? Azt mondják, az Életre. De miről szól az Élet? Azt gondolom, végzetes félreértésben van a világ, mert az a versenyre, a másik legyőzése általi kiemelkedésre, azaz az érvényesülésre akar felkészíteni. Az Élet nem erről szól, hanem arról, hogy a másik emberrel összhangban legyünk. A környezetünkkel, a világgal összhangban legyünk. A világ az összhangról és az együttműködésről szól. Mindig azok haladtak tovább, és fejlődtek, akik az adott helyzetekben jó válaszokat tudtak adni. Ezekre a jó válaszkra tanít meg az iskola – hangsúlyozta Horváth László.

Kiss Viktor gyöngyöstarjáni polgármester visszaemlékezett arra, hogy a községben a jelenlegi korszerű, 8 osztályos általános iskola épületét 1978-ban kezdték építeni, majd 1984-ben bővítették. Egy falunak az óvoda és az iskola az alappillére, ha ezek nincsenek, megszűnik létezni a település, tette hozzá.

– Az elmúlt két évben sikerült a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban felújítani az iskolát, a Magyar Falu Program révén pedig annak melegítőkonyháját és étkezőjét. A közös tenniakarás és gondolkodás eredménye a mai nap is. A képviselő-testület már korábban is Kányádi Sándor nevét javasolta felvenni az iskolának. Ehhez az elképzeléshez csatlakozott a tantestület is. A Kányádi család beleegyezése érdekében felvettem a kapcsolatot Kányádi Zoltán Sándorral és a Franciaországban élő Kányádi László Andrással, a költő fiaival, valamint özvegyével, Tichy Mária Magdolnával, akik támogatásukat adták a tervünkhöz. Nagyon örülök, hogy a mai napon is bebizonyosodott településünkön az összefogás ereje – összegezte Kiss Viktor.

Kozmáné Derda Edit, a Hatvani Tankerületi Központ igazgatója is köszöntötte az ünneplőket.

– Nagy nap, amikor nevet kap egy iskola, mert attól a naptól egy új élet nyílik számára, ami lehetőségekkel, de kötelezettségekkel is jár. Méltónak kell lennie ahhoz az emberhez, akinek vállalja a nevét. Az életben nagyon fontos, hogy tisztában legyünk azzal, kik vagyunk, és honnan jöttünk, mi a múltunk, mi a jelenünk, és mit szeretnénk továbbvinni az életünkben. Kányádi Sándor személyisége nagyon jó példa arra az itt tanuló gyerekeknek, hogy mindezekkel tisztában lehessenek – emelte ki Kozmáné Derda Edit.

Az iskola új címert is kapott, megalkotása a helyi Lipovszky Molnár Zsuzsanna keramikus-iparművész munkája. Az osztályfőnökök segítségével valamennyi tanuló ki is tűzte ingére, blúzára az új szimbólum díszítette jelvényt. Az önkormányzat iskolazászlót adományozott az intézménynek, amelyet Utassy Vilmos római katolikus plébános áldott meg, és szentelt fel. Az első szalagot Kiss Viktor kötötte az iskola lobogójára. Ezek után Tippanné Szabó Erika megnyitotta az új tanévet. Az ünnepséggel egy időben az iskolaépületben kiállítás is nyílt, amely régi diákok fényképeivel és írásaival mutatja be a tanintézmény gazdag múltját és a jelenét.

Az eseményen megjelent többek között Csuhány Bence, a Fidesz-KDNP Heves vármegyei listavezetője, Kányádi Zoltán Sándor, dr. Ferencz Domonkos a Hatvani Tankerületi Központ részéről, dr. Bekecs Andrea, a Heves Vármegyei Kormányhivatal Gyöngyösi Járási Hivatalának vezetője és Gyöngyöstarján testvértelepülése, s egyben Kányádi Sándor szülőfaluja, Nagygalambfalva küldöttsége is. 



 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában