BNPI

2024.09.03. 19:22

Ifjú kócsagőrök versenyeztek, hamarosan jön a döntő

A nemzeti parkban gyakorlatukat töltő fiatalok megismerkedhettek a gyakorlati természetvédelem feladataival, és versenyezhettek egymással.

Heol.hu

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságnál (BNPI) augusztus 23-án rendezte meg az Ifjú Kócsagőr Program területi versenyének döntőjét – közölte a BNPI.

A 30Y zenekar, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság 2013-ban elhatározta, hogy létrehozza az Ifjú Kócsagőr Programot, azzal a céllal, hogy a természetvédelmet népszerűsítsék a fiatalok körében. Az Agrárminisztérium és a 10 Nemzeti Park Igazgatóság együttműködésének köszönhetően, a programban részt vevő, kiválasztott fiatalok idén is megismerkedhettek a gyakorlati természetvédelem feladataival, és versenyezhettek egymással – egyelőre annál a nemzetipark-igazgatóságnál, ahol a gyakorlatukat töltötték.

– A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságon idén 5-en kezdték meg kéthetes ifjú kócsagőri „szolgálatát” egy-egy természetvédelmi őr (mentor) mellett, de közülük csak hárman vettek részt a területi döntőn ahol megmutathatták, mit is tanultak két hetes ittlétük során. A Felsőtárkányban megrendezett „házi döntőn” először egy előadás formájában számoltak be az elmúlt 10 nap eredményeiről, élményeiről és nehézségeiről, majd egy öt állomásos terepi akadályversenyen kellett számot adniuk tudásukról. Kócsagőreink felkészültsége dicséretet érdemelt! Az izgalmas tudáspróbát követően kialakult a végeredmény: 2024-ban az országos döntőn a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságot Csopják Tamás és mentora, Péntek István fogja képviselni.  Az országos döntőnek idén a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság ad otthon, melynek időpontja szeptember 18-22. Ezúton is köszönjük a segítséget a közreműködő kollégáknak és gratulálunk teljesítményükhöz az idei kócsagőröknek! – írták.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában