Nyomok és tettesek

2024.09.06. 17:43

40 év szolgálat után nyugdíjba vonul a Robotzsaru egri jóbarátja

Közel 40 év után nyugdíjba vonul Bakos Csaba rendőr alezredes, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főnyomozója. A szolgálat végén elmesélte, hogyan lett rendőr és az évtizedek alatt, hogyan lett az informatika a rendőri munka fontos része.

Szabadi Martina Laura

– Kecskeméten a műszaki főiskolán tanultam 1980-tól, ott vettem részt egy előadáson, amelyen a rendőrség munkájáról meséltek, fiatal szakembereket toboroztak és elmondták, nagy szükség lesz majd informatikusokra. Akkor már éreztem, hogy én szeretnék rendőr lenni – emlékezett vissza a kezdetekre utolsó munkanapján Bakos Csaba rendőr alezredes, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság elemzője. Közel 40 év után augusztus utolsó munkanapja volt számára is az utolsó munkában töltött nap a rendőrségnél. 

Bakos Csaba rendőr alezredes, az elemző-értékelő osztály főelőadója
Bakos Csaba rendőr alezredes, az elemző-értékelő osztály főelőadója
Fotó: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Bakos Csaba gyermekkorát Vámosgyörkön töltötte, 1986-ban költözött Egerbe, amikor az egri rendőrkapitányságon kezdett dolgozni, de előtte még túl volt egy tartalékos tiszti képzésen is.

– A kötelező sorkatonai szolgálatot tartalékos tiszti képzéssel teljesítettem, itt tanultam a nyomozati munkáról, az eljárásokról és a BTK-ról is részletesen. Informatikus akartam lenni, mikor leszereltem és Egerbe jöttem, de logikus lépés volt, hogy a képesítéseimmel együtt bűnügyi vizsgálói munkát kapjak az egri kapitányságon. Bő 3 év alatt részleteiben is megismertem a bűnügyi és a nyomozati munkát. Akkoriban minden papíralapú volt, számítógép nem is volt talán a rendőrségen, de aztán 1989 végén az informatikával kezdtem el foglalkozni, számítógép programokat készítettünk saját használatra, 1992-re eljutottunk oda, hogy számítógépes hálózatot épített ki a kapitányság, és informatikai csoport is létrejött velem, egy másik informatikussal és két operátorral. 1993-ban az ORFK egy pályázatot írt ki, melynek a célja az volt, hogy a rendőrkapitányságokat számítógépekkel lássák el. Kiválasztottak 10 minta kapitányságot, melyeket 10 cég a pályázati kiírásnak megfelelően felszerelt modern számítógéphálózattal és gépekkel. A 10 kiválasztott között voltunk mi is, az Egri Rk. Nagy fordulatot hozott ez nálunk – mesélte Bakos Csaba. Hozzátette a francia Bull vállalat olyan technikai háttérrel látta el őket, melyet korábban még nem is láttak.

Mint mondta, nem volt egyszerű a kollégáknak átállni a papíron végzett és írógépes kihallgatásokról a számítógépes szövegszerkesztőkre, ebben is segíteni kellett, főként a kezdetekkor, hiszen volt, aki egeret sem használt még előtte. Mesélte, hogy az akkori idősebb kollégáknak nem is volt sokszor szimpatikus a sok újítás, néha felsőbb utasításra volt szükség, hogy megbarátkozzanak vele Bakos Csabáék oktatásain.

– Aztán ahogy minden területre begyűrűzött az informatika, úgy a bűnügyön is egyre több szoftvert kezdünk használni: 1999-2000 fordulópont volt ismét, ekkor érkezett a mai is használt Robotzsaru program a rendőrséghez. A HVMRFK Elemző-értékelő Osztályon megüresedett egy hely. Mivel volt bűnügyi és informatikai tapasztalatom, és jó barátságba kerültem a Robotzsaruval, ezért 2009-ben az elemzőkhöz kerültem. Ez a munka egyrészt statisztikák, elemzések készítése a vezetőség részére, az izgalmasabb feladatkör persze a nyomozók munkájának támogatása az adatfeldolgozással. Feltérképezzük a feltételezett gyanúsított kapcsolatrendszerét, akár a tartózkodási helyét az elkövetéskor, vagy kamerafelvételekkel állapítjuk meg, hogy a helyszín közelében járt-e. Nem vagyunk nagy megye, de az elmúlt évtizedekben akadtak érdekes, fordulatos bonyolult ügyek. Izgalmas tud lenni, hogy a rendelkezésre álló adatokkal hogyan bizonyítsuk, hogy egy ember nem az igazat mondja. Az esetek felderítése közös munka a nyomozókkal. Mikor a 2022 őszén eltűnt majd Gyöngyösön egy csomagtartóban holtan talált vállalkozó ügyén dolgoztak, akkor volt, hogy napokig haza sem mentek a kollégák. Manapság már – a törvényi keretek között – rengeteg adathoz hozzáférünk, csak ezeket mind össze kell szedni és összefésülni. Persze a bűnözők némelyike is halad a korral, ezzel kapcsolatban viszont inkább nem adnék tippeket – magyarázta az elemző. 

Elmondta, volt már olyan ügy, hogy színtisztán az ő munkája alapján sikerült felderíteni egy eset elkövetőjét egy sorozatos betörés ügyében. De az Ivádon meggyilkolt bátonyterenyei diáklány ügyének felderítésében is oroszlánrésze volt elemző kollégájának.

Azt mondja, a munka biztos, hogy eleinte nagyon hiányozni fog, de szerinte időszerű átadni a terepet a fiataloknak, mert hiába a rutin, ők mindig új lendülettel fognak bele a munkába. Kérdésünkre elmondta, attól nem fél, hogy unatkozni fog, hiszen egész életét végig kísérte a sport: versenyszerűen futott, majd kerékpározni kezdett, 10 éve pedig a tai chi a közös projekt a feleségével. Azt mondja, nehéz letenni a lantot, de örül, hogy több ideje lesz ezekre, és persze túrázni meg fotózni, mert egy ideje ezzel is elkezdett komolyabban foglalkozni, és szeretne jobban elmélyülni benne

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában