Látogatás

2024.09.04. 19:19

Új impulzusokat hozhatnak Egerbe a Műegyetem diákjai

A szeptemberben induló tervezési feladatok helyszínét városunk adja számukra.

Molnár Helga

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki kar Lakóépülettervezési Tanszékéről több, mint 250 hallgató, valamint oktatóik érkeztek Egerbe hétfőn, hiszen a szeptemberben induló tervezési feladatok helyszínét városunk adja számukra – írja Eger Város Hivatalos Oldala.

A tanszék oktatói egyedi helyszínekre speciális tervezési feladatokat kerestek, melyek során figyelembe veszik az aktuális építészeti és településszerkezeti változásokat, problémákat. Ebben az évben ehhez, a város és az intézmény sikeres együttműködésének eredményeként Egert választották. 

A hallgatókat Kacsó János, Eger főépítésze köszöntötte a Végvári vitézek terén, ahonnan a puska eldördülését követően csapatokra osztva indultak a város különböző tervezési helyszíneire, így a belváros kicsi, üres, beépítetlen telkeihez, valamint a farkasvölgyi borházsorhoz.

A félév célja a tervezési helyszínek vizsgálatán és a lehetséges lakó és közösségi funkciók ajánlásán túl, egy a helyszínbe integrált épület megtervezése, ami akár a területek későbbi hasznosítását is segítheti. 

A BME hallgatói külső szemlélőként, a tervezés végén leadott munkájukkal inspirálhatják a lakosságot, a beruházói réteget és a helyi építészeket egyaránt.

A tervezési időszak végével több száz hallgató munkájából a lakosság számára is nyilvános, válogatott tervbemutatást tartanak majd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában