Betekintés

2 órája

Pályaorientációs napon ismerkedtek szakmákkal a verpeléti iskolások

A verpeléti általános iskolában minden évben van páylaorientációs nap. A gyerekek szakmákkal ismerkedhettek és egészségügyi vizsgálatokon is részt vehettek.

Szabadi Martina Laura

Kézműveskedtek is a pályaorientációs napon

Forrás: Beküldött fotó

Péntek délelőtt pályaorientációs napot tartottak a Verpeléti Arany János Általános Iskola és Reményi Ede Alapfokú Művészeti Iskola alsós diákjainak. A napon a Verpelét a Mi Városunk Egyesület! is részt vett, 7 programmal készültek a pályaorientációs napra, tudtuk meg Balogh József alapítótól.

Szakmai bemutatót is tartottak a gyerekeknek a pályaorientációs napon
Forrás: Beküldött fotó

– Már 3. éve veszünk részt a pályaorientációs nap szervezésében. Tagjaink és külsős segítőink kézműves- és szakmai foglalkozásokkal készültek idén az alsós diákoknak. Volt kőműves, vízszerelő és egészségügyi bemutató is, illetve mézeskalács készítés, gyöngyfűzés, fonás és tésztakészítés – számolt be Balogh József.

Az elkészített dísztárgyakat haza is vihették az iskolások. Az egészségügyi dolgozó és fizikoterapeuta is érkezett az iskolába, az egészséges táplálkozástól a vizsgálatokon keresztül sok mindennel ismerkedhettek a gyerekek.

A szakmunkákkal ismerkedtek
Forrás: Beküldött fotó

A pályaorientációs napon az egészség is előtérbe került

– Minden résztvevőnek nagyon köszönöm a segítséget, a közel 100 gyermek csoportokban vett részt a foglalkozásokon. Nagy sikere volt a szakmunkák bemutatójának: a kőművessel kéményt rakhattak például, a vízszerelővel vízrendszert építettek. Ez azért is hasznos program, mert az egyre inkább hiányszakmákhoz is kedvet kaphatnak azok, akiknek ügyes a keze az ilyesmihez. Beleláthattak a szakmai munkába, ezek szépségeibe. Az egészségügyi bemutatón meglepően sokan álltak sorba vércukor mérésre. Öröm volt látni, hogy a gyerekek, akik előtte féltek a vizsgálattól, bátorságot merítettek. Elmondták, most már nem félnek elmenni az orvoshoz, mert pozitív tapasztalatot szereztek. Az iskola tanáraival egyeztetve úgy gondoljuk, több alkalmat is tarthatnánk a jövőben, például kifejezetten a végzős gyerekeknek pályaválasztás előtt – részletezte.

Az egyesület tagjai évek óta szervezik a pályaorientációs foglalkozásokat
Forrás: Beküldött fotó

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában