Nem ünnep többé

Ha ránézünk a naptárra, láthatjuk, hogy november 7. van, egy sima hétköznapi csütörtök. Nem hiszem, hogy nagy tévedés lenne azt állítani, hogy ez a dátum a mai fiataloknak nem mond semmit. Viszont az én nemzedékem – személy szerint én is – most esik át azon a felezővonalon, hogy több lett már azon éveknek száma, amikor nem ünnep ez a nap, mint amennyit hivatalos ünnepként megélt.

Ebben a helyzetben nem is lehet ezért elvárni a társadalom meghatározó létszámú részétől, hogy akár csak sejtésük legyen: mit is jelentett november 7. az "átkosban" élőknek.

Mi viszont – "öregek" – leszűrhetünk tanulságokat. Például azt, hogy bármilyen magasztos is legyen egy eszme, mondjuk a társadalmi igazságosságról, semmit sem ér, ha olyan politikai erőkre bizatik a megvalósításuk, akiknek fullajtárjai nem alkalmasak erre. 

Nem nosztalgiázok, nem sírom vissza a régi kort még véletlenül sem. Különösen, ha tárgyilagosan belegondolunk, nem is voltak azok olyan daliás idők, hiszen a mai életünkhöz képest a szegénység, a világtól való elszigeteltség, a bezártság volt a legjellemzők erre – a szocialistának mondott – világra. Saját példámmal: a szüleim reggeltől estig a hat holdnyi földjüket voltak kénytelenek túrni a család megélhetéséhez. Azt azonban nem is próbálom meg letagadni, hogy ez a korszak volt az én ifjúságom, illetve ez a berendezkedés volt az, ami kiemelt ebből a földműves, már-már cselédéletből, s diplomát és esélyeket adott. Ha másért nem ezért becsülni lehet az 1989-ben véget érő előző társadalmi korszakot.