Zene, pezsgés, szórakozás várta a közönséget az Egri Utcazenészek Versenyén

Eger már ötödik alkalommal nyújtott teret a zenészeknek, s ez a partnerség egyre gyümölcsözőbb. Zene, az örök, vagy mondhatjuk fordítva is: az örök zene. Valószínűleg az egyik legősibb emberi megnyilvánulás, örömet, bánatot fejez ki, szórakoztat, elgondolkodtat, kikapcsol, felemel, megnyugtat, elmesél. Ezen jellemzői az idei utcazene versenyen is fellelhetőek voltak, s az azokat keresők bizton bele is futottak, ha a megyeszékhely utcáit rótták az elmúlt négy napban. Bár írhatnánk egy száraz, nevekkel teletűzdelt, nagyon pontosan megfogalmazott beszámolót is, de talán sokkal érdekesebb lesz az olvasó számára az a szubjektív utazás, melyre most invitáljuk. S ha már nem említünk meg mindenkit, akkor nem tesszük ezt senkivel sem. Meséljenek inkább azok a benyomások, melyet ezen előadók teremtettek zenéjükkel.

Utcazene. Talán nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy két ellentétes kép él az emberben, ha elhangzik ez a szó egy beszélgetésen. A régi idők, kicsit kopottas ruhában utcákat rovó, nehéz kenyéren élő zenészei, s velük ellentétben a mai kor felszabadultan, örömmel zenélő fiataljai. Köztük űr tátong. Az előbbieknek a megélhetést, a mai fiataloknak inkább a szabadság megélését, a kreativitásuk kifejezését jelentik ezen alkalmak.

Szubjektív séta az Egri Utcazenészek Versenyén

Lépjünk hát be Eger képzeletbeli kapuin, s kövessük a zene foszlányait. Nem nehéz, gondolhatnánk, de vajon honnan szól? Ez már valamelyik előadó műsora, vagy egy vendéglátó helyiségből hallik az utcára? Az emberen kicsit úrrá lesz az izgalom, amolyan nem akarunk lemaradni semmiről érzés ez. Szaporázva a lépteket, irány a belváros, azzal nem lőhetünk mellé. S itt beleütközünk az egyik szervezési hibába. Célszerű lenne a város szívébe vezető nagyobb utcák elején egy-egy térképet elhelyezni. Így nemcsak az internetről tudhatná meg a helybeli, adja Isten a turista, mit, kit, hol keressen. A fülünk visz tovább, s kisvártatva beigazolódik a sejtés, ez már az egyik előadó műsora. A zenészek az időjárástól is függtek, hiszen gondoljunk bele: a nem egyszer több százezer forintos hangszerek, felszerelések, mekkora kárt szenvedhetnek egy nagyobb viharban. Mit meg nem tesz az utcazenész egy fellépésért…

Idősebb úr fúja a herflit zenei kíséretre. Meg-megállnak előtte, látszik örül minden egyes érdeklődő tekintetnek. Épp kiérünk zenéjének köréből, felhangzanak a szomszédos gitáros szerzeményei. Nála még alig vannak, kicsit visszafogottan is játszik, pedig amit csinál az jó. S itt most dicséret illeti a szervezést: már ezen első párosnál kiderült, mennyire jó távolságra helyezték el egymástól a fellépőket. A vizuális kontakt megmaradt, de a zenék nem bántják egymást. Bár hallgatnánk szívesen őket, de a kíváncsiság tovább visz bennünket.

Szembejövet zenekar tagjai tolják a kocsin hangszereiket, nemsokára kezdenek az új helyszínükön. Na majd visszatérünk hozzájuk! Pár forduló, és megérkezünk a Dobó térre. Elsőre azt mondhatnánk, hogy ez a legszerencsésebb helyszín, de most itt láthatók, napjaink leghíresebb magyar természetfotósának, Máté Bencének a lenyűgöző képei. A látvány időszakosan csatát nyer a hangok felett, s megállunk, hogy adózzunk a méltán neves fotós munkái előtt. Csodásak. Kiszabadulván bűvkörükből, azonnal feltűnik egy ifjú hölgyemény, ki igen magabiztosan nyüvi elektromos gitárját. A tér másik oldalán duó játszik, az épület másik sarkán megint egy zenész.

Az ember nézi, utcazenész lenne? Idős kora okán elsőre nem is hinnénk, de az, s vidáman, mosolygó szemekkel játszik szájharmonikáján. Hallgatni kellene egy kicsit, de várnak további élmények. Zenekar játszik a sétálóutcában, rappelnek a mellékutcában. Zene mindenhol, és ez jó. A hangerő kellemes, még beszélgetni is lehet mellette, megvitatni, ki kinek adja a jutalom érmét. A zene egyfajta ünnepe ez, ahol a legkisebbtől a nyugdíjasig, népdaloktól a kemény rockig, mindenki igazán jól megfér egymás mellett. Ritka az olyan esemény, ahol mindenki nyer, ez olyan. Nem hinnénk, hogy lenne olyan, akit nagyon zavartak volna az előadók, viszont sokan voltak, akik nagyon jól érezték magukat ezen napok alatt. Ha jövőre kint lesznek az esemény-térképek, netán útmutató szórólapok az utcákon, akkor véglegesen felnőttkorba lép a rendezvény.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, kedden pedig egy ünnepélyes díjátadóval ért véget az Utcazenészek Versenye. A városházán megtartott eseményen a legjobb zenekarokat jutalmazták, valamint megköszönték mindazok munkáját, akik bármilyen módon kivették a részüket az ötnapos rendezvény sikeréből. A rendezvény végén pedig kiosztották a díjakat, mutatjuk a győzteseket kategóriánként:

Legjobb szóló/duó (50 ezer forint): Zséka

Legjobb együttes (pénzdíj nélkül): BrassTime

Legjobb együttesnek járó pénzdíj (100 ezer forint): PlayGround

Közönségdíj (1 millió forint): BrassTime