Elismerés

2 órája

Megnevezték a kilenc Heves vármegyei Prima Díjra jelöltet

Az idei évben először lesz lehetőség egy közönség díj átadására is.

Heol.hu

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) alapítója, korábbi elnöke Demján Sándor, 21 évvel ezelőtt megalapította a vármegyei Prima Díjat, ahol a vármegyei kulturális, tudományos és közéleti élet kiemelkedő képviselőinek méltó elismerése a helyi vállalkozói közösség összefogásával valósul meg. A díj rangját jól jelzi, hogy a hozzá kapcsolódó ünnepi estélyek, mindenhol a megyei közélet legrangosabb társadalmi eseményévé váltak, így Heves vármegyében is – írja a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Heves Vármegyei Szervezete közösségi oldalán.

A szervezet elnökségének meggyőződése, hogy Heves vármegyében is szükség van a vállalkozói közösség összefogásával megvalósuló rangos elismerésre, ahol szűkebb hazánk életében kiemelkedő személyiségeit és közösségeit díjazzák.

Ők azok, akik oly sokat tettek – és tesznek folyamatosan – vármegyénk szellemi, kulturális, művészeti, oktatási, művelődési, tudományos és sportéletének fejlesztéséért, a gazdasági-társadalmi környezetünk jobbá tételének segítéséért.

– Hisszük, hogy értékalkotó tevékenységük nélkül a vállalkozói környezet is szegényebb lenne, így nemes kötelességünk is munkájuk és erőfeszítéseik felkarolása, tevékenységük fókuszba állítása – emelik ki.

Most pedig közzétették a 2024-es Heves vármegye Prima jelöltjeit. Baráth Zoltán (Magyar színház-,film- és táncművészet kategória), Berzeviczy-Fehér Jánosné (Magyar népművészet és közművelődés kategória), Dalvarázs Show Kórus (Magyar zeneművészet kategória), Dorkó Péter (Magyar sport kategória), dr. Geml József (Magyar tudomány kategória), Felsőtárkányi Fúvószenekar (Magyar zeneművészet kategória), Galambos Tamás (Magyar képző- és iparművésze kategória), Jakab Tibor (Magyar sajtó kategória) és Mirkóczki Zita (Magyar oktatás és köznevelés kategória) a jelöltek.

A megnevezett kilenc jelöltből a tényleges három vármegyei Prima Díjazott kilétére az október 26-án gála esten derül fény. És az idei évben először lesz lehetőség egy közönség díj átadására is. A szavazás október 14-e és 20-a között fog tartani.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: vosz.hu)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában