Hetvenéves lesz, így 47 esztendő múltán abbahagyja a futballozást az egri kapus

– Meglepetésként érte az utolsó bajnoki mérkőzés előtti köszöntés, vagy számított rá?

– Be kell vallanom, hogy kellemes meglepetésként ért, mert az utolsó bajnoki kispályás mérkőzés előtti bemelegítés során megszólalt a hangosbeszélő és rövid visszaemlékezéssel köszöntöttek – válaszolta az Egri Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság öregfiúk mezőnyében harmadik helyen végzett Berg-FC '96 kapusa. – A csapattársaimtól, barátaimtól és a bajnokságban játszó más sporttársaktól kapott köszönetet, elismerést és a jövőre vonatkozó jó kívánságokat, a tapsot hallani, felemelő érzés volt. A megemlékezésül kapott dedikált kapuskesztyűt nosztalgikus emlékek megőrzésével fogom őrizni, hiszen 47 éven keresztül kilenc csapatban játszottam.

– Milyen tényezők és jellemző tulajdonságok kellettek ahhoz, hogy majd' ötven éven át tudja vállalni a kispályás futballal járó kötelezettségeket?

– Valószínű annak volt komoly és meghatározó jelentősége életemben, hogy fiatal koromban nagyon sok sportágat kipróbáltam, valamint annak, hogy ez párosult a mozgás örömével, a győzni akarás fejlődésével, a küzdeni tudással, az akarattal. Számomra kisiskolás koromban a szertorna, a középiskolai középtávú futás volt az alapok legjobbika, a kézilabdában való kapuskodás pedig a mozdulatok gyorsaságában és a reflexek fejlesztésében játszott szerepet. Nem vagyok szomorú, mert életem meghatározó eleme volt a sportolás, amely gondolkodásban gazdagabbá tett és ennek lehetőségét köszönöm a szeretteimnek és testnevelő tanáraimnak egyaránt.

– Felidézné azt a hangulatot, azokat a körülményeket, amikor az első meccsét védte?

– Sajnálatos módon kerültem a kapuba, mert akkor dr. Vass Géza barátom volt csapatunk kapusa, akit sajnos elvesztettünk. Ilyen előzmények után nem volt felemelő érzés beállni helyére, de vállaltam a kézilabdás múltból eredően – 46 évesen.

– Pályafutása során mely csapatok számíthattak a szolgálataira?

– Összesen kilenc csapatban játszottam a közel fél évszázad alatt, ezek a következők: Park Szálló, TIGÁZ, HÁÉV, Lendület, Kolacskovszky, Földhivatal, Vastigris, Police Öregfiúk, Berg-FC '96. A Földhivatalos időszakom felénél álltam be a kapuba, addig mezőnyjátékosként kergettem a labdát. Tudvalevő, hogy abban a korban Egerben hét osztályban játszották a kispályás labdarúgást.

– Hol, melyik csapatban érezte magát a legjobban?

– Külön örömet okoz az, hogy bármelyik csapatra gondolok, sportszerű baráti társasággal találkoztam. Leginkább emlékezetes ezek közül a Lendület, a Police és a Berg-FC '96, mert a pályán kívül is összetartottunk, segítettük egymást a magánéletben is. A Lendületben játszva hat alkalommal nyertük meg az I. osztály bajnokságát. Együtt örültünk a

győzelmeknek, csapattársunk név- és születésnapjának, esküvők, szilveszterek, gyerekszületések színesítették baráti kapcsolatainkat. A nemzetközi mérkőzéseknek a Police csapatával Hollandiában és Belgiumban aratott sikereknek, helytállásnak és a számtalan hazai kupamérkőzésnek is együtt örültünk. Kiemelkedő a Berg-FC '96 csapatában a napjaink sok szempontból elfoglaltabb világában, az idő múlásával dacolva kialakult összetartás. Utóbbi társulat talán az, amely sok éven át gondoskodott arról az élményről, amelyet próbáltam szavakkal kifejezni és számomra felejthetetlen búcsúzással elköszönni az aktív időszaktól. Természetesen a más csapatok játékosaival kialakult kapcsolatom is kellemesen, barátilag jellemezhető módon alakult.

– Az eredményességet illetően milyen értéktárral rendelkezik csapaszinten, illetve egyéni elismerések terén?

– A sok tétre menő mérkőzés eredményeképpen 16 alkalommal voltam a legjobb kapus címet elnyert játékos, a csapatok együttműködése során elnyert érmek száma 40 körül van. Számomra megtisztelő, jó érzéssel nyugtázott tény ez, mert napi rendszerességgel látom lakásunkban a győztes relikviákat.

– Kiváló természetfotósként az elkapott pillanatok mesterként emlegetik, míg kapusként ez az elkapott labdákra vonatkoztatható. De mit adott önnek a kispályás foci, mint sportág, mint rendszeres elfoglaltság?

– A sport, mint az egészséges életmód alapja, számomra mindig előnyt élvezett. Tudtam, hogy a kellemes életvitel fenntartásában, az egészségmegőrzésben, az ellenálló képesség magasabb szinten tartásában fokozott jelentősége volt, jelenleg is van. A sportban kialakult viszonyok, a győzni akarás, az együtt-egymásért kapcsolat, jelentősen befolyásolhatja a munkavégzés mikéntjét is. Ezt kevesen hangoztatják, mert csapattársaim teljesítményében és tevékenységében is felismertem ennek elismerésre méltó fontosságát.

– A siker milyen szerepet játszott az életében a pályán? Vagy „csak” hobbi volt, és nem vette „annyira komolyan”?

– Be kell vallanom, hogy a sok év alatt lejátszott több mint ezer mérkőzés jelentős szerepet játszott életemben. A háttérben természetesen a házastársi és gyereknevelési időszak nehezebb korszaka őszinte elismerést és segítséget jelentett az eredményes és aránylag hosszú ideig tartó focizásban. Mindenkit biztatok, a sportszerű mozgás öröme miatt, még akkor is, ha nem nyernek bajnokságot.

– Poros salakon száz fölötti csapatlétszám anno, kiváló műfüves játéktereken alig néhány tucat gárda manapság. Minek tulajdonítja ezt a negatív változást a focisták körében?

– Való igaz, hogy régen Egerben lényegesen több kispálya állt rendelkezésre a bajnoki mérkőzések lebonyolítására, éven keresztül. A különböző nagy cégek önálló csapatokat szerveztek, ezért változatos és érdekes volt a bajnokság hét osztálya. A megváltozott életvitel és munkavégzés, a felgyorsult, elgépiesedett világ, az anyagi bevételek utáni rohanó tevékenységek sora sok embert elvon a rendszeres sportolástól. Egerben legalább nyolc salakos kispálya szűnt meg. Be kell vallanom, hogy nem a stadionok állnak a tömegsport szolgálatában, mert kevésbé használhatók a hétköznapi ember számára. A szurkolók részére ez a csapatuk győzelme esetén, csak kellemes kikapcsolódást jelenthet. A labdarúgásban fokozottan megjelent a pénzcentrikus szemlélet is, ami nem teljesítményarányos, hanem üzleti alapon működik. Nehezen értékelhető előnyösen a cél elérése érdekében az a tény, hogy a példakép csapatoknál olyan játékosok közül sokan keresnek komoly összegeket, akik az egész bajnoki idényben egyszer sem lépnek pályára. Igaz, hogy nemzetközi szinten is hasonló a szemlélet, – de ott fokozott, – teljesítményarányos bérezésről beszélhetünk. Pozitív változásnak értékelem az iskolai testnevelés órák napi rendszerességét, de ennek párosulnia kell a szélesebb körű szülői támogatással és biztatással. Elmaradtak, szinte megszűntek az általunk fiatal korban oly annyira kedvelt grundfoci lehetőségei. A testnevelő tanároknak komoly felelőssége van a tehetségek felismerésében és sportpályafutásuk elindításában. Ezek a gondolataim természetesen országos jelentőségűek. A gyerekek részére létrehozott fociakadémiák általában jól működnek, az edzők hozzáértőek, az elért eredményeik figyelemre méltóak, de az ifi után a felső kategóriában a pénz uralkodó szerepe gátolja a továbbfejlődés motivációját, a jobb lét megjelenése miatt pedig elégedettséget szül bizonyos játékosokban. Ez a jelenség már csak részben segíti az eredmények javulását, a sportolás iránti örömérzést. Egy csapat gátlástalan anyagi támogatása önmaga nem lehet a siker kovácsa. Egy-egy játékos a jobb anyagi lehetőség elérése után sem fut gyorsabban, kitartóbban pedig napjainkban ez a győzelem igénye.

– Merre tovább? Láthatjuk még Kállay Lászlót a kapuban?

– A jövőben természetesen nem játszok tétre menő mérkőzéseket Azt viszont eldöntöttem, hogy az edzéseken és a baráti szervezésű kupamérkőzéseken szeretnék tovább pályára lépni. Játékostársaimtól és barátaimtól erre kaptam biztatást, amelynek őszintén örültem és beszélgetéseink kapcsán ezt megköszöntem.