A bélapáti edző Csank János és Kiss Tibor nyomdokain jár

– A mostani gyerekekhez képest elég későn kezdtem szervezett keretek között futballozni, ugyanis 13 éves koromban igazoltak le labdarúgónak lakóhelyemen, Százhalombattán – emlékezett Horváth Tamás. A több évtizede trénerkedő szakvezető jelenleg a Bélkő SE-Bélapát megyei I-es csapatának edzője, valamint az utánpótlásért felelős testnevelő 14 évesen érkezett az akkori katonai kollégiumba, Egerbe. Addig nem találkozott edzővel.

– Egy hónappal azután, hogy Egerbe kerültem, az egri serdülő csapat mellett a megye válogatottban kaptam lehetőséget a játékra, majd egy év múlva a felnőtt keretbe irányítottak. Edzőként igazán hatást először Bánkuti László gyakorolt rám, aki odavett az első csapathoz, ám elsősorban játékosként néztem fel rá. Gimnazista éveim úgy teltek, hogy a felnőtt keret tagja voltam, de az NB I-es és az ifjúsági bajnokságban szerepeltem, illetve profiként az Eger SE-ben is néhány bajnoki mérkőzésen futballozhattam. Az NB III-as Bélapátfalvi Építőkhöz igazolva Várallyay Miklós mentálisan és emberileg volt befolyással rám. Személyében rendkívül korrekt egyenes és tisztességes embert ismeretem meg.

Ám visszatérve az ESE-hez! Miközben Horváth Tamás a felnőtteknél gyakorolt, addig a serdülők edzéseit nézte, amelyeket a trénerként szárnyait bontogató Csank János irányított.

– Jani bácsi – mert akkor még és most is, természetesen kijárt a tisztelet az idősebb játékosoknak – szenzációs csapattársam volt, edzőként pedig azt láttam tőle, hogy már akkor is maximalizmus és nagyon profi mentalitás jellemzi. Végigkísértem a pályafutását, amelynek fontos elemének számított, hogy sosem sztárjátékosokból alakított ki kiválóan szereplő csapatot. Alapként a munkára helyezte a hangsúlyt, arra, hogy mindig keményen meg kell dolgozni a sikerért, s az általa edzett csapat erőnléte mindig job legyen a riválisaiéknál. Vagyis Csank úgy volt rám jelentős hatással, hogy nem volt az edzőm.

Nem úgy Kiss Tibor, aki a bélapátiaknál gardírozta Horváthot és társait.

– A profizmusa, a labdarúgás iránti alázata, tisztelete és a mindent alárendelés gondolata tőle származik – jellemezte Kiss Tibort. – Tiszteltem azért, amit a csapatért megtett, ahogy velünk dolgozott, becsültem azt a céltudatos és célirányos munkát, ahogy felkészített bennünket. Olyan mozdulatokat, játékbeli elemeket mutatott, amelyeket a pályán tanult meg, amelyeket próbált velünk elsajátítani, és amelyek nagyon nagy hasznunkra váltak. Igaz az is, hogy rendkívül kemény volt.

A tréner hozzátette, akad, akit példaként követ, miközben van, akinek az útmutatásait próbálta leszűrni és a magáévá tenni.

– A néhány száz NB-s bajnoki mérkőzésen, valamint egy szezon finnországi profiskodáson túl sokat nem értem el a nagypályás labdarúgásban, de amit igen, abban jelentős szerep jutott a fent említett személyeknek. Sajnos a profizmust nem sajátítottam el tőlük, azt a volt főiskolai tanáromtól, Csillag Béla bácsitól tanultam meg, hogy az embernek meg kell tanulni menedzselni önmagát. Ez a kispályával kapcsolatban sikerült is, s meg is lett az eredménye a magyar válogatottban történő szerepléssel, magyar bajnoki címmel. Ám akkor már túl voltam a harmincon, vagyis azon az időszakon, amikor nagypályán is tudtam volna kamatoztatni a tanácsokat – mondta Horváth Tamás.