2020.05.04. 18:48
Nagy mesterek nyomdokain a Gyöngyösi AK szakvezetője
Edző az edzőről, avagy ő gyakorolta rám a legnagyobb hatást című sorozatunkban az egriek korábbi NB I-es futballistája, majd szakvezetője, Simon Antal mondta el, hogy kiktől milyen útravalót kapott.
Simon Antal jelenleg a Gyöngyösi AK trénere Fotó: Lénárt Márton
Fotó: Huszar Mark
– Elég messzire kell visszamennünk ahhoz, hogy az első igazolásomról beszéljek – vágott bele Simon Antal, aki jelenleg az NB III-as Gyöngyösi AK csapatának edzője, de húsz éve tartó edzői pályafutása során megfordult a Vasasnál, a ZTE-nél, Cegléden, Vecsésen, Egerben és Hatvanban is.
- A helyi tsz-nek volt egy megye I-es csapata Nyírmihálydi TSZSE néven, ahová 12 évesen leigazoltak, aztán 13 évesen bemutatkoztam a felnőtt csapatban – hamis igazolással, a 19 éves Palóczi Lászlóként… Bemutatkozáskor feltettem a kezem, és gyorsan elfordultam, hogy ne vegyék észre a koromat; persze, a játék még a grundfutballról szólt.
Simon Antal ezt követően a DVSC-hez került, ahol hetedik osztályos korában lett igazolt labdarúgó, de azért visszajárt Nyímihálydiba – a Dzsudzsák Balázs szülőfaluja, Nyírlugos melletti szomszéd településre – hamis igazolással futballozni…
„Ebből a gyerekből még futballista lesz”
- A Debrecennél az első, rám nagy hatást gyakorló tréner a nyugdíjas Leányvári László volt, aki a korosztályomnál eggyel feljebb játszatott, tehát a 14 évesek között. Nagyon jó pedagógusként és emberként ismertem meg, aki sokat foglalkozott a különböző rúgásfajtákkal, és még a régi 4–2–4-es játékrendszerben játszatott, amelyben én voltam az egyik belső támadó. Sosem felejtem el, a Balmazújváros elleni meccsen egy bedobáshoz készültem és Leányvári a mellette ülő technikai vezetőnek odasúgta, hogy jól nézzenek meg, mert ebből a gyerekből még futballista lesz… Bár azt hitte, hogy nem hallottam, nagyon jólesett, és ez is kellett ahhoz, hogy eldöntsem, a futball meghatározó lesz az életemben.
Az általános iskola elvégzése után Simon Egerbe került, a város és annak futballklubja(i), illetve edzői meghatározó szerepet játszottak életében.
- Tizenöt évesen az egri rendészeti szakközépiskolában ismerkedtem meg a sorozatban már szereplő későbbi edzőtársammal, Horváth Tamással – folytatta az emlékezést. – A kötöttségekhez nehezen szoktam hozzá, de Horváth biztatott, hogy tartsak ki! És jól tettem, mivel Kaló József, az Eger akkori technikai vezetője odaadta a nevemet Csank Jánosnak, a serdülő I-es csapat edzőjének, aki ezzel belépett az életembe. Éppen a kollégiumi lépcsőn sétáltam, amikor szóltak, hogy Simon Antalt várják az ügyeletes ablaknál. Egy bajuszos, bőrkabátos ember állt ott… Bemutatkozott és azt mondta, hogy délután 3-ra vár edzésre. Az északi sporttelepen boldogan tréningeztem, aztán a gyakorlás végén a mester mondta, hogy jön a Cooper-teszt. 12 perc alatt 8 kört kellett lefutni, én pedig sosem a hosszútávfutásról voltam híres, utolsóként végeztem a kapusokkal. Azon kaptam magam, hogy – látva a kemény munkát – nem is biztos, hogy ide akarok járni, elment a kedvem az egésztől, ráadásul az igazolásom sem érkezett meg sokáig a DVSC-től. A futónapokból – ilyen-olyan okokra hivatkozva – próbáltam kivonni magam, aztán Csank János szólt az egyik tréning végén, hogy megérkezett az igazolásom és vagy járok rendesen minden nap edzésre, vagy oda megyek, ahová akarok… ezután beálltam a sorba.
Csank János aztán az egri felnőtt csapat edzője lett, de Simon még – Aranyos Imrével és Sass Jánossal – korábban felkerült az akkor NB II-es csapatba.
Az NB I kapuja nem zárult be
– Tizenhat éves koromban vitt fel a felnőttekhez az a Szentmarjay Tibor bácsi, akiről a stadiont elnevezték – folytatta. – A másodosztályú bajnokság megnyerésekor aztán már Csank János irányított minket, és 18 éves koromban Zsidai József mellett én voltam a másik futballista, aki úgy volt az 1983–84-ben NB II-t megnyerő csapat tagja, hogy mind a 36 meccset végigjátszotta.
Sajnos az Egerrel ezután nem sikerült a bennmaradás, ezután „berántottak” katonának. Onnan visszatérve Bánkuti László, majd korábbi játékostársam, Kiss Tibor irányítása alatt még két és fél évet futballoztam Egerben.
Az NB I kapuja azonban nem zárult be, 1990-ban az első osztályú Volánnál Simon Antalnak olyan ismert edzők voltak, mint Ebedli Ferenc, Szokolai László és Bálint László. A Volán azonban a kiesés után megszűnt, és hirtelen nem tudta, hogy mi lesz.
- Hazamentem Egerbe, nyáron nyugodtan strandolgattam, amikor megkeresett Kaló József, hogy az igazolásommal jelentkezzek Vácott, ahol egy régi ismerős vár… 1991 júliusában tehát megérkeztem Vácra, Csank mester pedig szólt, hogy készüljek, másnap megyünk Dániába Intertotó-kupa meccsre – szó szerint a strandról érkezve, mint ahogy a dánok egy évvel később megnyerték az Eb-t. Ez volt pályafutásom csúcsa, a váci aranycsapat tagjaként bajnoki címet nyertünk, két kupadöntőt játszottunk, két bajnoki- és egy Szuperkupa-ezüstöt szereztünk. És hogy milyen volt a mester, akivel öt évet Egerben, hármat Vácott dolgoztam?
Amellett, hogy határozott elképzelése volt a játékról, szembetűnő volt, hogy nem szakmának, hanem életformának tekinti ezt – érezhető volt a fanatizmus, magával ragadó volt a minden szintű alázata, szolgálata a futball felé! Igazságosan bánt mindenkivel, pedagógiailag is remek volt, nagy hatást gyakorolt az életemre.
Játékrendszer és pedagógia magas fokon
Már rutinos játékosként, 29 évesen Simon a Vasashoz került, ahol három év alatt Mészöly Kálmán, Verebes József, Illovszky Rudolf, Gellei Imre, végül Komjáti András volt a trénere.
- Gellei pedagógiai érzéke és futballba vetett hite volt nagy hatással rám, míg a „Mágus” utánozhatatlan volt – gondolatban olyan szinten megelőzte a korát, amelyet máig nem tapasztaltam. Ebből a körből mégis pályafutásom meghatározó embere Illovszky Rudi bácsi, aki 74 évesen lett az edzőm fél évig. Az általa megálmodott játékrendszer és a pedagógia olyan magas fokon működött, amelyet sosem tudok elfelejteni. Kétéves finnországi légióskodás után 1999 őszén Zürichben, a svájci Winterthurnál fejeztem be a profi futballt, ahol az a német Martin Andermatt volt az edzőm, aki később a Werder Bremen trénere lett.
Nagyfokú szervezettséget és fegyelmet tapasztaltam nála, itt „nyaltam” bele a profi világba. A Vasashoz aztán 2000 januárjában szakedzői végzettséggel visszajöttem, Mezey György munkáját a sérült játékosok rehabilitációjában segítettem és a kiscsoportos foglalkozásokban vettem részt. Ott kezdődött el az edzői karrierem Bozsik Péterrel, majd 2001-ben a ZTE-hez mentünk, ahol bajnoki címet nyertünk. Három évet dolgoztam vele, utána elindultam a magam útján…