Sike András elárulta, minek örül, hogy megélheti

– Talán meg sem érdemlem, de nagyon jól esik. Boldog vagyok, hogy mindezt még megélhetem és nem a halálom után neveznek el rólam valamit – utalt Sike András arra, hogy a nevét 2015 decembere óta birkózócsarnok viseli Egerben, október 15-én pedig az Egri Csillagok Sétányán az ő díszkövét leplezik le.

A Szentdomonkosról indult hajdani birkózó büszkén idézte fel vidéken töltött gyermekkorát, ahogy arról is szívesen beszélt a Gál Tibor Pincészetének Fúzió éttermében tartott pódiumbeszélgetésen, miért választotta ezt a sportágat.

– Nyolcévesen Egerbe kerülve elmentem fociedzésre, de egyik klubnál sem kaptam azt, amire számítottam. Mivel azonban mégis csak kellett valamit kezdeni magammal, jött a birkózás, már csak azért is, mert a bátyámmal együtt nagyott tetszett a birkózók karfiol füle.

Sike András tisztelettel említette nevelőedzőként Ludnay József nevét, ahogy a régiek közül Sós László és Kun István is egyengette az útját Egerben. Ahogy aztán a tehetséges fiú érmei egyre csak gyűltek, a futball háttérbe szorult, ahogy a megyeszékhelyet is kinőtte. A továbbfejlődéshez az FTC-ben talált megfelelő körülményeket, de főképp remek edzőpartnereket.

Amikor a BizLounge kérdezője, Mester Sándor azzal a kérdéssel fordult a bajnokhoz, hogy mi a szép a birkózásban, az immár a magyar válogatott szövetségi kapitányaként (is) irányító szakember azt felelte: eszköz nélküli harc, ami kiváló adrenalin-lökettel látja el az embert.

Az életútjának zökkenőibe is betekintést engedő sportember noha már trénerként vezényel, eleinte nem akart edző lenne. A sors mégis úgy hozta, hogy neki a birkózás adja azt a miliőt, ahol a legjobban érvényre juttathatja 25 év alatt szerzett tapasztalatait, 17 világversenyen magába szívott tudását, 10 esztendőn át a válogatottban gyűjtött ismereteit.

Tegye még ezt sokáig, az egriek nagy büszkeségére is.