20 év és majd' 600 NB-s mérkőzés után vonult vissza a gyöngyösi partjelző

– Mennyire érintette meg, hogy Adácson újra van futballélet?
– Noha már Gyöngyösön élek, de adácsinak vallom magam – válaszolta a 46 életévét a napokban betöltött Varga Gábor. – Sokat és sokszor fociztam anno a helyi csapat színeiben, amíg egy bizonyos egészségi problémám elő nem jött. Szívesen megyek a településre, és mindig is figyelemmel kísértem, amíg volt futball. Most 17 év év után újra lett foci. 

Szörnyű érzés volt az elmúlt 16 évben látni, hogy mi történt a játéktérrel és az épülettel. Örülök, hogy lényegében két hónap alatt rendbe rakták az öltözőt, és most már csapat is van, ami a legfontosabb. Ehelyütt is szeretném megköszönni mindenkinek, hogy segítették a létesítmény rendbe hozatalát és a csapat újraszervezését.

– 2004-ben mi döntött amellett, hogy a labda rúgása helyett a sportágon belül másfajta szerepvállalás kerül az előtérbe?
– Sajnos volt egy műtétem, ami miatt ideglenesen be kellett fejeznem a labdarúgást, és akkor döntöttünk úgy Viktor Feri barátommal, hogy elkezdjük a játékvezetést. Ez egész pontosan húsz éve történt. 

Farkas Ádámot (jelenleg az MLSZ Heves Vármegyei Igazgatója – a szerző), mint játékvezetőt, jómagamat pedig asszisztensként. Ezzel megnyílhatott az út az országos keretbe kerülésre. Természetesen éltem a lehetőséggel. Hálával tartozok azoknak a megyei sportvezetőknek, akik bíztak bennem és alkalmat kínáltak. Szerettem mérkőzést is vezetni, de tisztában voltam vele, hogy Farkas Ádám, Pető Péter és Ducsai József mellett sípmesterként nem lett volna egyszerű érvényesülni, és nagyon szívesen fogadtam asszisztensként is a felkérést. Egyébként hál' Istennek Ádám országos keretbe jutása fél évvel magam is az NB II.-es keret tagja lettem.
– Megérte ebbe az irányba elmenni? Hogy értékeli a magunk mögött hagyott időszakot?
– Abszolút megérte. Ha valaki azt mondja húsz évvel ezelőtt, hogy több száz NB I.-es, illetve NB II.-es mérkőzésem lesz, akkor nem hittem volna el. Vagyis egyértelműen igen a válasz, mert csak így nyílt lehetőségem, hogy magasabb osztályban működhessek, és nagyon szép 15 évet töltöttem az országos keretben.

– Élesen mi vágódik be, ha emlékezetes meccsről vagy pillanatról kérdezem, olyanról, amelyre jó szívvel emlékszik?
– Nagyon-nagyon sok ilyen mérkőzés akad. Az első ilyen Diósgyőrhöz kötődik. Az NB II.-es keret tagjaként anno 200–300 néző előtt zajlottak a mérkőzések. Akkor a Diósgyőr és a Nyíregyháza is a másodosztályban szerepelt, és kaptam egy küldést a DVTK–Nyíregyháza rangadóra, amelyet mintegy 7000 néző tekintett meg. Ez valóban maradandó élményt adott. 

Emlékezetes pillanatot jelentett a Ferencváros–MTK örökrangadó, az Újpest–Kispest klasszikus derbi, vagy már az NB I.-ben a Nyíregyháza–Diósgyőr kelet-magyarországi rangadó. A debreceni bajnokavató is ide tartozik 2012-ből, ami az utolsó előtti aranyérmét jelentette a DVSC-nek. Ott szó szerint a reklámtáblákon ültek az emberek. A régi Nagyerdei Stadionban a fákon is lógtak, és ez valóban így történt. Ezen kívül még számtalan mérkőzést említhetnék.

– Mit adott az ön számára ez a fajta tevékenység azon túl, hogy elhivatottság, elköteleződés kellett hozzá a futball, az asszisztensi pálya mellett? Gondolom, kapott is valamit...
– Nagyon-nagyon sokat. Sportbarátságokat a játékvezetőkkel, a játékosokkal, a sportvezetőkkel. Földrajz tanárként szeretek utazni, nemcsak távoli országokba, illetve kontinensekre, hanem idehaza is. Szívesen jártam a játékvezetésből kifolyólag az országot, szinte az ország minden pontjára  eljuthattam. Nem jelentett nyűgöt például Zalaegerszegre, Szombathelyre, vagy Békéscsabára autózni, magát az utat is kellemes élményként éltem meg.

– Oktatóként vagy bármiféle szerepvállalóként találkozhatunk-e önnel a játékvezetői szakmában?
– Eddig is részt vettem a vármegyei játékvezetők oktatásában, tanfolyamok lebonyolításában. Szívesen láttam el ezt a feladatot. Nyilván 46 évesen az ember már sok tapasztalattal rendelkezik, és ezt tanárként is örömmel adom tovább a fiataloknak. Felkérést is kaptam, hogy játékvezető-ellenőrként folytassam a pályafutásomat. 

Egy játékvezető sosem tudja magát elképzelni ellenőrként, aztán amikor az utolsó mérkőzés után kimossa a játékvezetői felszerelését, akkor bizony rájön, már csak ez az egy út marad, ha még kapcsolatban szeretne maradni szeretett hivatásával.