Kispályás foci

2024.07.30. 17:58

3. Hollywood-kupa: az óvodások segítése és a nemzetközi szintre lépés is sikerült

Két vonatkozásban is teljesült a szervezők elképzelése az Egerben rendezett 3. Hollywood-kupa jótékonysági tornát követően.

Bódi Csaba

Az EGYMI képviselői (balról) és a torna szervezői

Forrás: Bódi Csaba/Heves Megyei Hírlap

– Intézményünk tanulói, óvodásai és dolgozói nevében nagyon köszönjük a 3. Hollywood-kupa szervezőinek, hogy bennünket találtak meg jótékony célú adományukkal. A felajánlásból nagyban tudjuk gyarapítani az óvodákban újonnan kialakított mozgásfejlesztő helyiségünket, amit az óvodás korú gyerekek számára hoztunk létre – mondta az Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium vezetője.

Hornyeczki Lászlóné és kollégái kedden fogadták a Tóth Gábor, Tóth Szofi és Bata Árpád alkotta szervezőtriót, akik a Kemping Sporttelepen június végén lebonyolított esemény bevételéből származó, 335 ezer forint értékű készségfejlesztő eszközöket adtak át a házigazdáknak. 

Az intézmény részéről rendkívül hálásak voltak az adományozóknak, és rajtuk keresztül mindenkinek, aki szerepet vállalt a segítségnyújtásban. Tóth Gábor (alias Csita) is visszautalt a labdarúgókra és azokra, akik a tornára készített hűtőmágnes megvásárlásával járultak hozzá a támogatáshoz. 

A 3. Hollywood-kupa másik fontos, de már szakmai hozadéka, hogy a Hollywood, a Tyetye és a Dodi Balu Kft. csapata bejutott a Szabadföld Minifutball Amatőr-kupa döntőjébe, ahonnan ez utóbbi gárda ezüstérmesként kivívta az Európai Minifutball Szövetség Euro Cup nevű rendezvényén történő részvételt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában