Labdarúgás

2024.08.07. 20:47

Az Eger SE már az első félidőben eldöntötte a pontok sorsát

Az első félidőben háromgólos előnyt szerzett Eger SE magabiztosan győzött a Cigánd ellen az NB III. Északkeleti csoportjának 2. fordulójában.

Bódi Csaba

Tóth Levente Milán (jobbra) két gól szerzett és a harmadik egri találatban is benne volt

Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

Ha nem is a 3. percben (mint a Sényő elleni szombati kupameccsen), de a 18. percben újra eredményes volt az egriek új szerzeménye, Tóth Levente Milán. A hazaiak vezető találata nem érdemtelenül esett, mert már az elejétől kezdeményezően futballozott az ESE. Ennek betudhatóan a 25. percben, jobb oldali szabadrúgást követő kapu előtti kavarodást követően Valkay Richárd növelte az előnyt. Ezzel azonban nem ért véget a piros-kékek eredményessége, ugyanis Tóth Levente Milán a 43. percben jókor volt, jó helyen: a támadó a kapusról kipattanó labdát közelről jutatta a hálóba.

Ahogy az várható volt, a szünet után nagyobb elszántsággal vetette magát a küzdelembe a cigándi együttes. Negyedórán belül három igazán veszélyes helyzetet alakított ki a borsodi gárda, de a szépítés nem jött össze, nagyban köszönhetően Bukrán Eriknek. Az egrieknek akkor már nem akadt sürgős dolguk, helyzetük viszont Tóth Levente Milán jóvoltából igen. Az utolsó negyedórában is akadt még lehetősége a CISE-nek, ám újabb találat nem esett, így második bajnoki meccsét is megnyerte – méghozzá kapott gól nélkül – az Eger SE csapata.

SIMON ANTAL: – Jó mérkőzésen az első gól megnyugtatta a csapatot. A második találat után kicsit visszább álltunk, és az ellenfél ránk jött, de szerencsére nem sikerült betalálniuk. A harmadik gól aztán eldöntötte a mérkőzést a jó ellenféllel szemben. 
IGOR BOGDANOVICS: – Gratulálok az egrieknek, akik az első félidőben kihasználták a hibáinkat. A szünet után már jobban játszottunk, de gólt nem rúgtunk, így a hazaiak szerezték meg a pontokat. 

A mérkőzés jegyzőkönyve

EGER SE–CIGÁNDI FC 3–0 (3–0)
Eger, Szentmarjay stadion, 160 néző. V.: Muhari Gergő (Sinkovicz, dr. Bencze).
EGER: Bukrán – Valkay, Lencsés, Kis-Orosz – Debreczeni (Farkas G., 78.), Hamar, Zvara, Sós (Berecz, 81.), Major – Balázs P. (Kelemen B., 81.), Tóth L. M. (Kozma, 70.). Vezetőedző: Simon Antal.
CIGÁND: Márton – Motkó, Vass, Tóth M. – Girdán (Silling, 63.), Honcsar (Tóth G., 63.), Nikics, Misák (Kőrizs, 63.), Sikorszki – Horváth Z. (Kovács N., 76.), Kelemen G. (Veres, 76.). Vezetőedző: Igor Bogdanovics.
GÓL: Tóth L. M. (18., 43.), Valkay (25.).
JÓK: Tóth L. M., Bukrán, Zvara, Lencsés, ill. Vass, Nikics.
KÖVETKEZIK: Karcag–Eger SE, augusztus 11., vasárnap, 17.00.

További eredmények: 

Tiszafüred–Füzesabony 3–2
DVSC II.–FC Hatvan 2–3
Mátészalka–DEAC 0–1
Sényő–Putnok 1–2
DVTK II.–Tiszaújváros 0–1
Kisvárda II.–Karcag 0–0
SBTC–Nyíregyháza II. 1–3

Az Északkeleti csoport állása
Forrás:  adatbank.mlsz.hu


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában