Kézilabda

2024.08.21. 15:37

Hatvani KSZSE: Fehér jött, majd ideje korán távozott

Augusztus 30-án Füzesabonyban tartja a bajnoki főpróbát a Hatvani KSZSE NB II.-es női csapata.

Sike Károly

Fehér Laura Sarolta (balról) jövője nem a hatvaniakon múlik

Forrás: Veresbegy Photography

A kilenc távozót ugyanennyi új játékossal pótolta a nyáron a Hatvani KSZSE női csapata, ám időközben a Szigetszentmiklósról érkezett Fehér Laura Sarolta jelezte, munkahelyi elfoglaltság miatt mégsem tud szerepet vállalni a hatvani csapatnál.

– Nem vagyunk sokan, de az elszántság megvan, gőzerővel dolgozunk azért, hogy megfeleljünk az elvárásoknak – jelentette ki a hatvaniak edzője, Soós Péter. – Két edzőmérkőzésen már túl vagyunk, az NB I/B-s ENUSE elleni vereség (27–46) után az azonos osztályban szerepelő Vecsés ellen tizenkét gólos győzelmet (40–28) arattunk. Pénteken 19.30 órától idegenben is megmérkőzünk a Vecséssel, majd a bajnoki főpróbát augusztus 30-án Füzesabonyban tartjuk.

Az NB II. C-csoportjában szerepelő Hatvani KSZSE számára szeptember 14-én kezdődik a bajnokság. A nyitányon az Eszterházy SC U21-es csapatát fogadják Molnár Nikolették.

Homokon ezüstérmes Zsikla
A fővárosi Red Velvet KC színeiben ezüstérmesként zárt az országos strankézilabda bajnokság vonyarcvashegyi döntőjében Zsikla Gréta. A hatvanaiak jobbátlövője teremben is folytatná a sikereket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában